Pesti Srácok

Bűnösnek mondták ki Czeglédy Csabát Az ördög ügyvédje-ügyben

Bűnösnek mondták ki Czeglédy Csabát Az ördög ügyvédje-ügyben

Hétfőn reggel, május 13-án kihirdette elsőfokú ítéletét a régóta húzódó, úgynevezett Az ördög ügyvédje-perben a Veszprémi Járásbíróság – számolt be a Mandiner.

Az ügy még a 2019-es önkormányzati választásig nyúlik vissza, amely előtt pár nappal Borkai Zsoltról, Győr akkori fideszes polgármesteréről az interneten pornográf felvételek láttak napvilágot, és amelyeket egy horvátországi hajóúton rögzített valaki titkokban. A felvételeket Az ördög ügyvédje című portálon hozták nyilvánosságra ismeretlenek. Az ügyben indult nyomozás végén az ügyészség azt állapította meg, hogy a DK-s ügyvéd és szombathelyi önkormányzati képviselő, és társa álltak a háttérben.

A Fővárosi Főügyészség 2021 októberében emelt vádat az ügyben, kilencrendbeli, különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolva Czeglédyéket. A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. Az ügyet tárgyaló Veszprémi Járásbíróság 2022 márciusában, tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésében bűnösnek mondta ki az ügyvédet és vádlott-társát. Czeglédyt 1 millió forintos, míg társát 500 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta.

Csakhogy ezzel korántsem zárult le az ügy, hiszen – élve a jogi lehetőséggel – Czeglédy tárgyalás megtartását kérte. A büntetővégzést hatályon kívül helyezték, így megindult a bírósági eljárás, amelyben az ügyészség végül – a bűnösségi körülményekhez igazodóan – mindkét vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta, míg a vádlottak felmentésüket kérték.

PestiSracok facebook image

A most kihirdetett ítéletében a bíróság megint csak bűnösnek mondta ki Czeglédy Csabát, bűnsegédként elkövetett, különleges személyes adattal való visszaélés vétségében, és ezért 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. Társát ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentették a vádak alól. Az ügyészség Czeglédy esetében a tettesi minőség megállapításért és a büntetés súlyosításért, míg társa esetében a bűnösség megállapításáért fellebbezett. A DK-s ügyvéd felmentésért jelentett be fellebbezést, míg társa jogi képviselője tudomásul vette az ítéletet. A fellebbezések miatt a per másodfokon folytatódik.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.