az Ördög Ügyvédje
Már csak önmagát nem árulózta le a kapitány, de van még másfél hete a kiteljesedésre
Márki-Zay Péter újabb szürreális interjút adott a Jelennek, a beszélgetés során a kapitány többek között kifejtette, hogy Orbán Viktor mindent rosszul csinál, de ő ugyanazt tenné, amit a miniszterelnök, csak „nem hazudna róla”. A kapitány kitért az árulókra is, ezúttal elejtve, hogy a szocialistákra gondol – valahol felsóhajt az utolsó MSZP-s. A baloldal miniszterelnök-jelöltje kijelentette: Orbán beengedte a NATO csapatokat, én is beengedném. Orbán fegyvereket szállít Ukrajnának, mi is megszavaztuk volna Brüsszelben, hogy az Európai Unió fegyvert szállítson Ukrajnának. Orbán segíti a menekülteket, hirtelen elfelejtette nyolc év gyűlöletkampányát – mintha az Ukrajnából, a háború borzalmai elől menekülők ügye azonos lenne a magyar rendőrökre rendszeresen rárontó gazdasági migránsokéval. Tetszenek emlékezni arra, hogy ez a zavaros ember néhány napja még magyar katonákat akart küldeni az ukrajnai vágóhídra, majd szokásához híven letagadta ezt, sőt, feljelenti azokat, akik emlékeztettek az ellentmondásra? Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.