az Ördög Ügyvédje
Az ördög ügyvédje – Visszautasítja az ügyészség Czeglédy alaptalan vádaskodását
Czeglédy Csaba hetek óta nem válaszol Budai Gyula neki címzett egyértelmű kérdéseire, hogy ő-e „Az ördög ügyvédje” és valóban van-e egy svájci bankszámlája. Valószínűleg nem véletlenül. A Borkai-üggyel összefüggésben zsarolás és más bűncselekmények megalapozott gyanújával folyamatban lévő büntetőügyben napvilágra került információk Czeglédy Csaba szerepére vonatkozóan érzékenyen érinthették Gyurcsány ügyvédjét, ugyanis azóta szinte folyamatosan támad és terel. Budai Gyula szerint előremenekül – ezért támadta most meg a Fővárosi Főügyészséget is, egészen elképesztő, alaptalan vádakkal.Az ördög ügyvédje – A szálak Czeglédyhez vezetnek
A parlamentben és a közösségi oldalán is kényes kérdéseket intézett Budai Gyula Gyurcsány szövetségeséhez, Czeglédy Csabához, akit a több mint hatmilliárd forintos adócsalás és gazdasági csalás vádja mellett most már „Az ördög ügyvédje” nevű blog kapcsán kilenc rendbeli bűncselekménnyel is gyanúsítanak.Budai Gyula a PS-nek: kilenc rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják Czeglédy Csabát
Válaszolt Budai Gyula írásban feltett kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész az Ördög ügyvédje-üggyel kapcsolatosan. Budai megjegyezte, a legfőbb ügyész válaszából világosan kiderül, hogy Czeglédy Csaba az ominózus videofelvétellel összefüggésben a zsarolási alapügy gyanúsítottja. Összesen kilenc rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, hat rendbeli különleges adatra elkövetett személyes adattal való visszaéléssel és három rendbeli személyes adattal való visszaéléssel, melyeket bűnsegédként követett el. Ez nem külön büntetőeljárás, az alapüggyel együtt vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Budai Gyula.Budai Gyula Czeglédynek: Csaba, valóban igaz, hogy van titkos bankszámlád Svájcban? (Videó!)
"Csaba, valóban igaz, hogy van titkos bankszámlád Svájcban, amiről fizették az Ördög Ügyvédje oldal Facebook-hirdetéseit a 2019-es önkormányzati választások során? Csaba, az Ördög Ügyvédje blog tárhelyét is te üzemelteted az Egyesült Államokban? Csaba, akkor most te vagy az Ördög ügyvédje vagy sem? Erre a három egyszerű kérdésre várom, a válaszod, ha elég bátor vagy!" - mondja hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetben Budai Gyula, hétfőn reggel megjelent cikkünk kapcsán, amelyben megírtuk, az Ördög Ügyvédje ügyben zsarolás és személyes adatokkal való visszaélés miatt folyamatban lévő büntetőügyekben azért fordultak a hatóságok jogsegélyért az Amerikai Egyesült Államok, illetve Svájc igazságügyi hatóságaihoz, mert az Ördög Ügyvédje blog tárhelye az USA-ban van, Facebook-hirdetéseit pedig egy Czeglédy Csabához köthető hitelkártyáról fizették.Ördög Ügyvédje: svájci bankszámlája van Czeglédynek?
A Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu megkeresésére megerősítette, hogy az úgynevezett "Ördög Ügyvédje" ügyben, amelyben személyes adatokkal való visszaélés miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda, nem csak a svájci, hanem az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi hatóságaihoz is jogsegélykérelemmel fordultak. A PestiSrácok.hu úgy tudja, ennek oka az, hogy az Ördög Ügyvédje blog tárhelyének felkutatása és a finanszírozott hirdetések kapcsán a pénz útja vezette a nyomozókat az USA-ba, illetve Svájcba. Amerikában találták meg a blog szerverét, svájci pedig az a bankszámla, amiről a Facebookon hirdetett posztokat kifizették. Ahogy arról korábban beszámoltunk, két személyt is meggyanúsítottak személyes adattal való visszaéléssel, egyikük Czeglédy Csaba, aki ezt meg is erősítette saját közösségi oldalán.Budai Gyula feltette a kérdést: Czeglédy úr, csak nem maga „Az ördög ügyvédje”?
Csaba! Most akkor te vagy „Az ördög ügyvédje”, vagy nem te vagy? – tette fel a kérdést közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Budai Gyula országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) Czeglédy Csabának, Gyurcsány Ferenc ügyvédjének ahhoz kapcsolódóan, hogy Az ördög ügyvédje Facebook-oldal ügyében kihallgatták Czeglédyt. Ez az oldal szivárogtatta ki Borkai Zsolt botrányos videóját, de nem emiatt érdekes ez az ügy, hanem azért, mert – mint kiderült – Az ördög ügyvédje oldalhoz egy zsarolási ügy is kapcsolódhat. Erre a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legutóbbi adásában is rávilágítottak: a Czeglédyhez és Gyurcsányhoz kötődő baloldal az alvilággal kötött szövetséget politikai céljai eléréséhez.Ördög Ügyvédje: gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát és bűntársát (Frissítve!)
Személyes adattal való visszaéléssel gyanúsított meg két embert csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Borkai-videó kiszivárogtatása ügyében– tudta meg a PestiSrácok.hu. Egyikük Gyurcsányék ügyvédje és politikustársa, a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba.Nemzetközi hajtóvadászat indult Az Ördög ügyvédje ellen, aki ellen hét elfogató parancs van érvényben
Hét elfogatóparancs van érvényben Keserű Sándor Izrael ellen, aki magát ügyvédnek és magyar–izraeli kettős állampolgárnak mondja, egyben azt állítja, ő a Borkai-féle botrányt kirobbantó „ördög ügyvédje” – írja a Magyar Nemzet.Lebukott Az Ördög ügyvédje
Saját magát buktatta le Az Ördög ügyvédje a hamis győri videóval – írja a Magyar Hírlap. Ismeretes, hogy 2013 októberében, a bajai időközi választások idején egy, a HVG-n megjelent videóban azzal vádolták a Fideszt, hogy a kampány alatt választási csalást, azaz szavazatvásárlást követett el, de később kiderült, hogy hamisak a felvételek: Gyurcsányék és az MSZP álltak a „bajai videó” mögött.Ajánljuk még