Pesti Srácok

az Ördög Ügyvédje

A DK-ra ráégett a Borkai-ügy, így az MSZP Ház helyi vezetője lesz az ellenzéki polgármester-jelölt Győrben

Magyar ugar 2019 december 4.
A közröhejt okozó narancssárga zakós ügyet benéző Pollreisz Balázs, szocialista politikus lesz az ellenzék polgármester-jelöltje Győrben. Két hónap sincs a győri időközi polgármester-választásig, de teljes a fejetlenség az ellenzéki pártok győri szervezeteinél. A korábbi ellenzéki jelölt, a DK-s Glázer Tímea pár napja bejelentette, hogy nem indul, a DK castingjai pedig nem vezettek eredményre. Gyurcsány hiába ragaszkodna foggal-körömmel az ország egyik gazdaságilag legerősebb városához, végül pártját is megviselte a Borkai-ügy. Sokan úgy vélik, hogy a botrányfilmbe belebukott a rendező is, azaz Gyurcsány pártjára ráégni látszik a zsarolási ügy és az abból profin levezényelt politikai botrány. Miután a DK nem talált sem házon belül megfelelő jelöltet, sem olyan külső "független" jelöltet, aki vállalta volna, hogy DK-támogatással elindul, az MSZP lépett egyet előre a háttérből. Most pedig hivatalossá vált, hogy Pollreisz Balázs, az MSZP városi politikusa lesz az ellenzék polgármester-jelöltje Győrben. Pollreisz alkalmasságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egyszer sikerült bekerülnie az országos hírekbe: akkor sem politikai meglátásaival, eredményeivel, hanem azzal, hogy Fidesz-fóbiájában csúnyán benézte Thomas Anders zakóját. Pollreisz ellenfele kormánypárti oldalról – bár a Fidesz sem nevezte még meg jelöltjét – Dr. Dézsi Csaba András kardiológus főorvos lehet.

Nem lesz előválasztás Győrben, de egy jelölt mögé áll be az ellenzék, aki nem a DK-s Glázer Tímea lesz

Magyar ugar 2019 november 29.
Az ATV-ben hálálkodott az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes Glázer Tímeának, a DK győri elnökének és regionális elnökének, amiért olyan kemény munkát végzett az ellenzéki kampányban az önkormányzati választáson. Ahogy fogalmazott, Glázernek hatalmas része van abban, hogy az ellenzék karöltve menetelt előre az önkormányzati választásokon. A DK-s politikus azonban csütörtökön bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, és az időközi választáson, ami január 26-án lesz, már nem méretteti meg magát. Kunhalmi Ágnes szerint Glázer Tímea döntésének személyes és karrierbeli okai vannak. Azt még nem tudják állítólag, hogy ki lesz a jelölt, de egy közös jelölt lesz, és hogy ki, az nem előválasztáson fog eldőlni, hanem a pártok közti megállapodáson. A PestiSrácok.hu helyi forrásból úgy tudja, hogy Gyurcsányék foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő emberük legyen a jelölt, de hogy ki, az még a DK-ban is talány. Forrásaink szerint napok óta már erőszakosan próbálnak győzködni helyben elismert embereket, akik viszont nem akarják vállalni az ellenzéki polgármester-jelölti szerepet, így most gőzerővel folyik a casting. A Fidesz jelöltje Dézsi Csaba András kardiológus szakorvos lehet, amit a párt még nem jelentett be, így egyelőre ez is csak találgatás.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.