Pesti Srácok

Az Ördög ügyvédje után itt az Angyal ügyvédje, aki az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri

Az Ördög ügyvédje után itt az Angyal ügyvédje, aki az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri

Az ellenzék Borkai Zsoltjának megnevezését ígéri a magát Angyal ügyvédjeként nevező szivárogtató blog, amely december 5-én azzal robbantott, hogy január elsején két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet, ha addig nem vonulnak vissza a közélettől. A Kiss Krisztina néven blogoló Angyal ügyvédje a "Még az idén kiderülhet, ki az ellenzék Borkai Zsoltja" című posztjában annyit már most elárult, hogy egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterről, valamint pártjának egyik első számú vezetőjéről van szó, akik a VI. kerületi Szinyei Merse utca egyik új építésű házában évek óta drogos szexpartikat folytatnak.

Fiatal örömlányok, kokain, ellenzéki politikusok, korrupció – nagy vonalakban ez a sztori rajzolódott ki az Angyal Ügyvédje blog szivárogtatásából. Az oldal előre jelzi, hogy nem kívánja szétzúzni az érintett politikusok magánéletét, így amennyiben a magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én a blog nem nevezi meg őket. Az Angyal ügyvédje szerint a bulikon résztvevő három örömlány a hatóságoknak a bizonyítékokat is hajlandók bemutatni. A fiatal lányok az Angyal ügyvédjének azt állítják, egy zárt luxusescortlány-közvetítő email-listán keresztül rendelték őket a házhoz, ahol óránként 80-100 ezer forintért szolgálták ki a politikusok igényeit. A lányok többször két órát töltött el a két politikussal, akik a társaságukban vélhetően kokaint fogyasztottak. A blog szerint a drogot az októberben megválasztott ellenzéki polgármester és az ő egyik barátja szerezte be egy budai dílertől, ráadásul a két politikus "beszerzője" október 13-a után állást is kapott a polgármester által vezetett önkormányzatban, ahol állítólag a mai napig is dolgozik, és a két ellenzéki politikus pártját erősíti.

– olvasható az Angyal ügyvédje blogon.

PestiSracok facebook image

Ismert, az Ördög ügyvédje október elején tette közzé a korábbi győri polgármesterről, Borkai Zsoltról készült videót, kokaint és korrupciót emlegetve, amelyekre azóta sem szolgáltatott bizonyítékot. Azóta kiderült az is, hogy a Demokratikus Koalíció állhat az Ördög ügyvédje mögött, a Borkai-videó ugyanis jóval az ügy kirobbanása előtt Gyurcsány Ferencéknél landolhatott. Az ügy akkor nagyot robbant, annak az október 13-i választásra is komoly hatása volt. Ezek után kíváncsian várjuk, az Angyal ügyvédjének sztorija egyáltalán igaz-e, és mekkorát fog szólni.

A vezető kép illusztráció.

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.