Pesti Srácok

Újabb büntetőeljárást indítottak „Az ördög ügyvédje” ellen, ezúttal Varga Judit feljelentése miatt nyomoznak

Újabb büntetőeljárást indítottak „Az ördög ügyvédje” ellen, ezúttal Varga Judit feljelentése miatt nyomoznak

Újabb büntetőeljárás indult „Az ördög ügyvédje” internetes portál ellen az igazságügyi miniszter magánvádas feljelentése alapján – tudatta a Fővárosi Főügyészség, hozzátéve: átvették a magánvádlótól a vád képviseletét. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, „Az ördög ügyvédje” elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos bűncselekmények miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban emelt vádat két férfi ellen. Az ügyben Czeglédy Csaba érintettségét elsőként a PestiSrácok.hu pendítette meg még 2019-ben.

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségen Varga Judit igazságügyi miniszter. Mint ismert, 2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett az igazságügyi miniszter szexuális orientációjáról, valamint arról is írt, hogy Varga Judit közvetlenül érintett egy korrupciós ügyben. A sértett indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át – mutatott rá Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész tájékoztatása szerint a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

– írta le a történteket az igazságügyi miniszter. Az ügyészségi közleményben arra is kitértek, hogy a közösségi hálózaton létrehozott „Az ördög ügyvédje” elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban vádat emelt.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu rántotta le elsőként a leplet arról, ki állhat „Az ördög ügyvédje” mögött

Mint ismert, portálunk pendítette meg elsőként 2019-ben, hogy a DK-s politikus érintett lehet a portál üzemeltetésében; Füssy Angéla erről szóló írását itt olvashatják el. Szintén a PestiSrácok.hu számolt be elsőként arról, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben Czeglédyt. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2021 áprilisában gyanúsított meg személyes adattal való visszaéléssel két embert a Borkai-videó kiszivárogtatása ügyében; egyikük Gyurcsányék ügyvédje és politikustársa, a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba volt, akiről számos tényfeltáró írást tettünk közzé és akivel szemben pert nyert portálunk a Fővárosi Ítélőtáblán.

A nyomozás adatairól még semmit sem lehetett tudni, amikor a PestiSrácok.hu már megírta, hogy Czeglédynek köze lehet „Az ördög ügyvédjéhez”. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Fővárosi Főügyészség közleményében nem nevezték meg Czeglédy Csabát; a gyanúsítottról azt írták, hogy „egy ügyvéd foglalkozású férfi, egy többszörösen büntetett társa segítségével különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott”. A „többszörösen büntetett társ” vélhetően H. Csabát takarja, akiről Czeglédy korábban elárulta, hogy szoros kapcsolatban állt vele és együtt kezelték a Borkai Zsolt valódi arca nevű Facebook-oldalt. A vádiratban szerepel, hogy H. Csaba hozta létre azt az oldalt egy közösségi platformon, amelynek megnevezését a későbbiekben az ügyvéd foglalkozású vádlott „Az ördög ügyvédjére” változtatta. A vádirat szerint H. Csaba hirdetéseket kért a közösségi oldalhoz, amelyeket Czeglédy bankkártyájával fizettek ki. A két férfit kilenc rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolják. A Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Forrás: Fővárosi Főügyészség/PestiSrácok.hu; Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.