Hangosak, büdösek, környezetszennyezőek és legfőképpen idegesítően berregnek a repülők – tiltakozik egy határozatképtelen lakógyűlés színvonalán az ellenzék...
Korábban portálunk is foglalkozott már azzal, mennyire “független” Győri Péter, baloldali pártok által támogatott józsefvárosi polgármesterjelölt, aki...
“A saját buzi pártod háza táján sepregessél először exjobbikos szélkakas. A beledet a szádon húzom ki te...
A parázson elfüstölő madárbelekből azt jósolja legfelsőbb váteszünk, hogy a “hajléktalankérdés” a honi ellenzék számára ugyanaz a...
Csütörtökön délelőtt a Szegedi Járásbíróság kényszerintézkedésekről döntött különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében, a mórahalmi Mini Hungary...
A rejtélyes G-nap sorsfordító eseményei elől megint eloszlott egy kis köd. Borókai Gábor, a Heti Válasz print...
A CSU-val mindvégig kiváló kapcsolataink voltak, de a CDU-n belül is sokkal többen szimpatizálnak a magyar állásponttal...
A Soros György által lelkesen támogatott Amnesty International máris magára vette a szerdán elfogadott jogszabályokat és kiadta...
Elutasította Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, hogy Sfântul Ladislau helyett Szent László legyen a városalapítóról elnevezett utca, így...
A politika is egy szakma, minden ellenkező híresztelés ellenére. Ha valaki nem ért hozzá, legyen bármennyire elszánt...
A parlamenti viták után, elérkezett a szavazás napja a kormány által benyújtott hetedik alkotmánymódosításról, illetve a Stop...
A drogfogyasztás minden középiskolát érintő jelenség, amivel a rendőrségnek csak kivételes esetekben van dolga – írja a...
A tervezett Merkel-Orbán találkozót, Soros fehérgalléros embercsempész NGO-it, a Stop Soros törvénycsomagot, az alkotmánymódosítást, a kereszténydemokrácia reneszánszát...
„A nemzeti radikális közösség szemében az utóbbi években jobbikosnak lenni nem jelenthet előnyt, hanem inkább hátrányt. Tehát...
Blogszerzőnk, Máté T. Gyula ma reggeli blogbejegyzésében írta meg, hogy a minap nyaralásból hazatérve valakik feldúlták otthonát....
A nyugat-európai baloldal Mohamedre cserélte Marxot és Koránra a Tőkét. Valójában azonban már nem a baloldali pártok...
Nincs olyan enyhítő körülmény, amely indokolná, hogy ne a legszigorúbb büntetést alkalmazza a bíróság a Teréz körúti...
Elutasítjuk, hogy Brüsszel az európai emberektől vegyen el forrásokat a migráció támogatásának érdekében, az uniós költségvetés ellentétes...
Kedden ítélet születhet a makói iskolaszövetkezet ügyben. Ez volt az első iskolaszövetkezet, ahol megbukott a Czeglédy-rendszer. A...
Megtartotta csütörtökön a Szentté avatási Kongregáció Mindszenty bíboros ügyében a teológus tanácsosok ülését, az úgynevezett különleges kongresszust,...
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének, Mesterházy Attila 54-46 arányban alulmaradt. A választmány elnökének Kunhalmi...
Egyoldalú adatokat közöl és sajátosan értelmezi a balliberális média az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Magyarországot érintő,...
Tisztújító kongresszust tart a romokban lévő MSZP vasárnap. Az eseményre azért van szükség, mert az eddigi elnökség...
A bizalomhiányt, az Európai Unió keleti és nyugati tagállamainak szembeállítását nevezte a brüsszeli vezetés legfőbb hibáinak szombaton...
Lovas István huncut mosolyából, férfias kézfogásából mindig lehetett erőt meríteni, egy igazi harcostársat vesztettünk – mondta Stefka...
Még nem találták meg a Hódmezővásárhelyen a kabinetiroda végleges vezetőjét, ezért a tervezett két hónapnál tovább marad...
Miközben a Jobbik politikusai hol 15, hol 20 ezer Jobbik-tagról beszélnek, a párt regionális igazgatójaként el kell...
Első fokú ítélethirdetéssel folytatódott a Postapalota-ügy a Fővárosi Törvényszéken, ahol természetesen a Gyurcsány-korszakban megvalósult, gyanús ingatlanügy minden...
A Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetéstervezet és az uniós ügyekben megtartott első kormányülés volt a hagyományos...
“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon...
…ezúttal a fővárosi nyolcadik kerületben. Józsefvárosban július 8-án tartanak időközi polgármesterválasztást, miután Kocsis Máté parlamenti mandátumot szerzett....
Több mint ötven tűzoltó oltotta azt a hatalmas tüzet, amely az angyalföldi Frangepán utcában ütött ki ma reggel,...
Tizenhárom magyar projekt kapott összesen 1,3 millió euró, azaz közel 403 millió forintnyi támogatást a Google Digital...
Arra kérte támogatóit Márki-Zay Péter, hogy a Lázár Jánossal való, csütörtök reggelre tervezett találkozó idejére ne szervezzenek semmiféle...
„A választás óta a mai napig eltelt időszakban több új tag lépett be a Jobbikba, mint ahányan...
Harmincegyedik alkalommal, 70 ország részvételével és mintegy 3000 kiállítóval nyílt meg Hannoverben a CeBit digitális, innovációs világkiállítás. Hazánk második...
A hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas Istvánra emlékezünk a mai Polbetben, az ő legfontosabb küzdelmeinek, szabadságharcainak, igazságkereséseinek...
Az egymással hadakozó jobbikosok és exjobbikosok az adok-kapok során az ’56-os forradalmi zászlót is belekeverték a torzsalkodásba....
A két ország baráti együttműködését, a jövőbeli szerteágazó együttműködését hangsúlyozta Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák...
Nem zárja ki, hogy valamikor visszatér a párpolitikába, de nem hajlandó még egyszer golyófogónak állni és bázisdemokratikusnak...
Hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István újságíró, a Magyar Idők publicistája, az Echo TV Sajtóklub című műsorának...
Hungarikumként vonulhat be a történelembe a Jobbik, amely minél több tagot, és szimpátiát veszít, annál erősebb –...
Gulyás Marci köpött egyet, és beállt a sljem alá, amikor együttérzését fejezte ki a Heti Válasz megszűnését...
Puzsér Róbert, a “szélsőközép” nemzetközi apostola és Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője vitázott szombaton a pesti Mika...
Helyreigazítás A 2018. június 10. napján „Szegeden már érzékenyítik az óvónőket a migránsgyerekekre” címmel megjelent cikkünkben valótlanul...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS