Sajtótájékoztató keretében kihirdették az ellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről döntő casting-sorozat érdektelenségbe fulladt első körének eredményét. Az előválasztást annak...
Remek erőkből állt a politikai rendőrség (PRO) futballcsapata – ez abból a belső iratból derült ki, amelyet...
A PestiSrácok.hu információi szerint meghalt a kecskeméti maffiaper egykori vádlottja, a Dózsa György úti halálos balesettel vádolt...
Se polgári, se keresztény, se nemzeti – állította a kormányról Gulyás Balázs ellenzéki publicista, filmes szakember a...
A helyszínen kiderült, hogy egyszerű szocialista kampányfilm a magyar származású holland EP-képviselőről, Piri Katiról szóló dokumentumfilm, amelyet...
Az Alapjogokért Központ nemzetközi sajtószemléjében böngészve igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Olvashatunk cannabis sommelier tanfolyamról, egy nemzeti ünnep betiltatásának...
Gulyás Marxi szerencsére mindenhez is ért: tud kurátorkodni, festékes palackot nagyon közelre elhajítani, és abban is tud...
Megkoronázzák a Simicska-médiumok visszatérését jelentő tavaly augusztus 1-i “I-napot“: a lap közleménye szerint február 6-tól ugyanis a...
Címlapon lázít a CNN a keresztény erkölcs, a hazafiasság és az ingyenes tankönyvek ellen. A külföldi liberális...
Az iszlám gazdaságtanán alapuló pénzügyi szolgáltatások az elmúlt két évtizedben évente 10-12 százalékkal növekedtek – ez a...
Kókányolt mikrofonnal, késő szilveszteri hangulattal érkezett meg Újpestre az Ellenállás Évének kerületről kerületre utazó vándorcirkusza. A paroxizmusig...
Egy tavalyi konkrét méhpusztulás ügyében indított Nébih-es vizsgálat szerint a jellegzetes tüneteket produkáló méhek halálát egyértelműen az...
Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Ahmed H. keresetét abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni...
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a...
Gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma,...
Tartok attól, hogy Magyarországon sem a valódi felelősöket fogják megnevezni, pedig az egész metróberuházást átszőtte a korrupció,...
Most éppen a cigányságot próbálja a hatalom ellen hergelni a balliberális propagandasajtó. A 24.hu legújabb, könnyfakasztónak szánt...
Jogerősen is felmentette csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla azt a két férfit, akik az egyik legbizarrabb hazai vádirat...
A szocialisták budapesti elnöke szerint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás által lebonyolított fővárosi...
Magyarország- és Orbán Viktor-ellenes könyvkülönlegességet adtak ki Svédországban. Az egyre népszerűbb olvasnivaló a haladóktól megszokott függetlenséggel felvértezve...
Tizenhárom vádlottat – közülük tizenegyet felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt, négyet pedig felmentett a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa...
Nincs még egy olyan jól fizető állás, mint parlamenti képviselőnek lenni, különösen, ha Hadházy Ákosról és Szél...
Miközben az Európai Parlament szánalmasan üres üléstermében a nemzeti demokratikus ellenállás (maligán)fokozódott Szanyi Tiborban, addig itthon a...
Jól jártak a Munka Törvénykönyvének decemberi módosításával a Dunaferr dolgozói – tudta meg a PestiSrácok.hu a helyi...
Nem jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt férfit csütörtökön a Nyíregyházi...
Ezt ne hagyja ki: Magyarország, mint siralomház, vagyis az újrabszolgák újországa, ahol a hatalom fegyveres verőlegényei tartják...
Öt megveszekedett Orbán-gyűlölő szomorú, szűk körben ráolvasta a miniszterelnökre a bűneit, és egymástól várták az ötleteket, hogy...
Judith Sargentini pártjának kezdeményezésére ma ismét a szőnyeg szélére kívánja állítani Magyarországot és a magyar kormányt az...
A munkanélküliséget és a kormány által ellopott ellenzéket követelte a RAJT Mozgalom a Kossuth téri vicctüntetésén szerda...
“Szeretném, és jogom is van ahhoz, hogy előmozdítsam, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amely kiszámítható módon cselekszik,...
Megregulázná az ellenzéket a Századvég. Az alapítvány legfrissebb elemzésében a magyar és európai parlamenti ellenzéki képviselők botrányos...
Bangóné Borbély Ildikó a demokrácia egyik komoly védőbástyája, aki szót emel az elnyomás ellen, harcos marxista szólamokkal...
Új számmal jelentkezett a Kárpátia, és ezt nem köszöni meg neki egyetlen ellenzéki párt sem. (Már ha...
Interjút adott a Makronómnak Grüner György, az amerikai-magyar fizikus, aki Palkovics László innovációs és technológiai miniszer egyik...
„A bíróság megállapította, hogy a Media Vivantis Zrt. alperes megsértette Márki-Zayné Vincze Felícia Lilla felperes jóhírnévhez fűződő...
A munkaerőhiány kedvező probléma – mondta a pénzügyminiszter a friss foglalkoztatási adatokról és az álláskeresők hatékonyabb elhelyezkedését...
Egészen új távlatok nyílnak ezentúl az álhírek felismerésében, magyarra fordítva a konzervatív tartalmak letiltásában. A Microsoft Edge...
Többrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt első fokon négy és fél év fegyházra ítélte...
A Bayer Zsolt kereszténységét bekiabálással megkérdőjelező, a Simicska-féle médiumokban hírnevet szerzett, azóta pedig a posztlajosi sajtóban, azaz...
Beért a Mérce.hu és a többi neobolsevik oldal folyamatos uszítása: sarló-kalapácsos fenyegetést helyeztek el ismeretlenek a PestiSrácok.hu...
A Veritas Történetkutató Intézet Antall József miniszterelnök halála 25. évfordulója alkalmából hat kiadványt jelentett meg az egykori...
Mi történt volna Ady Endrével a romániai diktatúrában? Hajógyári törzsgárdatag lett volna? Vagy rendes állást vállalt volna...
Teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Gyurcsány Ferenc vezette szektapárt személyiségi jogi keresetét, amelyet Budai Gyula...
A PestiSrácok.hu információi szerint március 11-én kezdi ismét tárgyalni a Prisztás-gyilkosságot a Fővárosi Törvényszék Laczó Adrienn vezette...
Azt tervezem, hogy mindenkit beperelek – ezt válaszolta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Echo TV Informátorának...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS