Húsz évvel ezelőtt történt az Egyesült Államok történelmének legtöbb áldozatot követelő terrorcsapása. A szeptember 11-ei merénylet megrázta...
A menekültek visszatelepülését és hazájukban maradását lehetővé tévő feltételek biztosításán kell dolgozniuk a döntéshozóknak – hangoztatta a...
A Pesti Riporter pénteki vendége volt Volner János, a Volner Párt elnöke, akivel a Jobbik az ellenzéki...
Karácsony Gergellyel is interjút készített a Partizán, mint miniszterelnök-jelölt-jelölttel. A főpolgármester újra átírta korábbi kijelentéseit, mint Gulyás...
A svéd ügyészség bejelentette, hogy nemrég három, az Iszlám Állam tagjaként feltehetően háborús bűncselekményeket elkövető nő érkezett...
Magyarország kész az eddiginél nagyobb szerepet vállalni az afrikai biztonság megteremtésében, a terrorfenyegetés mérséklése ugyanis csökkentené a...
Az emberi élet védelmének fontosságáról beszélt a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben, a Debrecen-Nagytemplomi Református...
Szijjártó Péter szerint az embereknek a 2010 előtti időszak megszorításai és a 2010 utáni időszak sikerei között...
Baloldali dominancia helyett polgári többség, és baloldali átnevelés helyett polgári szabadság kell Németországnak, ezért a Keresztényszociális Unió...
Budai Gyula kemény bejegyzésben ment neki Gyurcsány Ferenc feleségének. Az ismét Magyarország ellen kampányoló Dobrev Klárát a...
Folytatódott a büntetőeljárás Fekete-Győr András 2018-as füstgránátos ügyében. A Momentum elnöke most terjedelmes Facebook-bejegyzésben panaszolta el, hogy...
Karácsony Gergely eddig sem foglalkozott sokat a fővárossal, de mióta beindult miniszterelnök-jelölt-jelölti kampánya még inkább hanyagolja hivatali...
Menczer Tamás közösségi oldalán adta hírül, hogy megszületett az együttműködési nyilatkozat, amelynek értelmében Magyarországon is létrehozzák a...
Egyre többen követik a magyar migrációs politikát, és egyre többen merik hangoztatni, hogy nem helyeslik, ha az...
A baloldal számára mindenki ellenség, aki felvállalja nemzeti beállítottságát. Vidnyánszky Attila és Tóth Gabi mellett számtalan jobboldali...
Bezzegromániában az oktatás úgy tűnik mégsem annyira erős, mint ahogy azt a magyarországi ellenzék képzeli. Maga a...
“Az önkormányzat nagy kegyesen elfogadta végre a 2,1 milliárd forintos kormányzati támogatást a gyermektábor befejezésére” – jelentette...
“A koronavírus-járvány mindenki életét felforgatta, nem csak egészségügyi, hanem komoly gazdasági kihívásokat is jelentett, ennek nyomán pedig...
A brit elhárítás vezetője szerint a tálibok hatalomátvétele Afganisztánban növelheti a nagy-britanniai terrorcselekmények kockázatát is. Ken McCallum a...
Hatalmas port kavart Németországban, hogy a választási kampányban a Zöldek politikusa, Baden-Württemberg tartományának pénzügyminisztere olyan javaslatot terjesztett elő,...
Hazudott Jakab Péter arról, hogy kik voltak azok a személyek, akik egy felvétel tanúsága szerint Hajdúhadházán, a...
Az uniós határ megvédését és a menekültek helyben megsegítését tartalmazza az európai uniós belügyminiszterek múlt héten elfogadott...
Oroszország és Fehéroroszország megállapodott a két állam integrációjának mind a 28 szövetségi programjáról – közölte Vlagyimir Putyin...
Orbán Viktor is felszólalt a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján. A miniszterelnök beszédében kifejtette: a közép-európai mentalitás része,...
Tovább éleződik a Jakab Péter legutóbbi fórumán történtek nyomán kialakult botrány, Rubi Gergely, a Jobbik volt képviselője...
Kövér László házelnök a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt. A...
Varga Mihály is részt vett a nagyobbik kormánypárt által indított petíciógyűjtésen. A pénzügyminiszter a Batthyány-örökmécsesnél tartott utcafórumán...
Az amerikai csapatok kivonulását követően most először szállhatott fel utasszállító gép a kabuli repülőtérről. A gépen kétszáz...
Ismét, négy év alatt másodszor ítélte el a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa Gyurcsány volt elhárítófőnökét, Galambos Lajost...
Újabb rangos elismerésben részesült Karikó Katalin. A kutató biológust, biokémikust a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjjal tüntették...
A miskolci baloldal becsapta az utasokat, amikor 2019-ben a tömegközlekedés javítását ígérte, ehelyett drasztikusan, sok helyen felére...
Napokon keresztül foglalkoztatta a spanyol közéletet annak a férfinak a története, akit állítása szerint egy homofób csoport...
Meglehetősen szürreális interjút adott a Hírcentrum riporterének Süle Zsolt, a Jobbik pápai jelöltje. A riporter antiszemita kijelentéseiről...
Jakab Péter is megszólalt az utcafórumán letepert járókelő esete kapcsán. A Jobbik elnöke által adott válasz kísértetiesen...
Hamarosan a mozikba kerül a Gyurcsány-korszak legsötétebb időszakát feldolgozó film. A 2006-os rendőrterrort és a DK elnökének...
Még az idén elkészülnek a Via Carpatia nemzetközi közúti folyosó Magyarországra eső 230 kilométeres szakaszának hiányzó beruházásai...
A Lengyelország elleni brüsszeli támadás kapcsán Magyarország szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök Andrzej Duda...
Régóta nem volt olyan fontos magyar vezető Európában, mint Orbán Viktor – ezt mondta a Euronewsnak adott...
Lehet egyszerre patriótának és európainak lenni – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati...
Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is – mondta Kásler...
Ítélethirdetés helyett rendkívüli bejelentéssel zárult szerdán annak a vádlottnak a tárgyalása, aki ellen az ügyészség korábban előre...
Korábban már írtunk róla, mi történne az ország gazdaságával, ha ismét a baloldal kerülne hatalomra 2022-ben. Egyszóval:...
A fővárosi közlekedést javában meggyengítette a baloldali városvezetés: a legnagyobb csomópontokat zárták le, több helyen csak egy...
Három beteg meghalt és újabb 345 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön,...
Homorúdnál tizennyolc, Szegednél huszonnyolc migránst fogtak el éjjel, illetve a hajnali órákban – írta honlapján a rendőrség....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS