Pesti Srácok

Hatalmas árat fizetett a világ a szeptember 11-ei merényletért

Hatalmas árat fizetett a világ a szeptember 11-ei merényletért

Húsz évvel ezelőtt történt az Egyesült Államok történelmének legtöbb áldozatot követelő terrorcsapása. A szeptember 11-ei merénylet megrázta a világot, a tragédiát követő terrorellenes hadjárat pedig végül eredménytelennek bizonyult. Százezer élet és dollármilliárdok vesztek a semmibe, az iszlám szélsőségesek még mindig uralják a Közel-Keletet.

A szeptember 11-ei merénylet az egész világot megrázta. Az USA ekkor szembesült először saját sebezhetőségével, és bosszút esküdött az iszlám szélsőségesekkel szemben.

– ígérte harciasan George W. Bush húsz évvel ezelőtt, 9/11 után. Az akkori amerikai elnök alapvetően betartotta az ígéretét: az Egyesült Államok azóta is küzd a különféle terroristák ellen a világ minden pontján. Szinte szó szerint: az amerikai Brown Egyetem szerint 2018 és 2020 között az Egyesült Államok 85 országban hajtott végre valamilyen terrorellenes műveletet, beleértve a konkrét csapásoktól a kiképzésen át a hadgyakorlatokig. Csak éppen nem nyernek. Sőt a meggyengített al-Kaida helyén, Irak és Szíria romjain egy még kegyetlenebb, vérszomjas szörny, az Iszlám Állam született meg, amelynek a halálos érintését Európa is többször megérezhette. Habár a "terrorkalifátust" legyőzték, de el nem pusztították, sőt csápjai messzire elérnek, a terrorizmus új gócpontja ma már Afrika. A sejtszerű hálózatok mára jól szervezett fegyveres csoportokká nőtték ki magukat. Míg egy évtizede Afrika-szerte öt országot érintettek a dzsihadisták, napjainkban 15-nél tartunk. Világviszonylatban az első tíz országból, ahol a legtöbbet növekedett a terrorizmus áldozatainak a száma, hét a szubszaharai térségből került ki – írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

Az eredményekhez képest a George W. Bush által meghirdetett híres terrorellenes háborúért nagy árat kellett fizetni, amerikai dollárban és emberéletben is. Az afganisztáni kivonulás kapcsán sokszor citált adat, hogy csak a harc 2448 amerikai, 1144 NATO-szövetséges – köztük 7 magyar –, 3846 katonai magánvállalat szerződéses, 66 ezer afgán katona és rendőr, több mint 47 ezer afgán civil, több mint 54 ezer tálib „ellenzéki” életét követelte. A lista valójában ezzel még korántsem teljes. A háborúkat elemző Brown Egyetem 9/11 évfordulójára készített számításai szerint a húsz éve tartó harcok összességében legalább nyolcbillió dollárjába kerültek az amerikai adófizetőknek, és összességében – beleértve a hét háborús övezetet, Afganisztánt, Pakisztánt, Irakot, Szíriát, Jement, Líbiát, Szomáliát – több mint 900 ezer emberrel végeztek. Ráadásul ez a becslés csak a háború közvetlen veszteségeire vonatkozik, az olyan járulékos hatásokat, mint a betegségek, a menekülés vagy az élelem- és az ivóvízhiány nem is veszi figyelembe. És ez csak a jéghegy csúcsa. Az egyetem statisztikái szerint az áldozatokból 370 ezren civilek voltak, és nem mindegyikük haláláért a szélsőségesek a felelősek. A brit központú, a konfliktuszónák civil áldozatait vizsgáló Airwars civil szervezet összesítése szerint a terrorellenes háború jegyében az amerikaiak több mint 91 ezer légi csapást hajtottak végre. Úgy becsülik, a támadásaik 22–48 ezer civil életét oltották ki. A skála a módszertani sajátosságok miatt ilyen széles, adataikat ugyanis főként helyi beszámolókra, civil szervezetek információira tudják alapozni, amelyek olykor eltérő számokat adnak meg. Legfőképpen az Iszlám Állam elleni iraki és szíriai háború volt véres, ahol a dzsihadisták a lakosságot élő pajzsként használva védekeztek. A Pentagon ugyanakkor ezeknek a számoknak csak elenyésző töredékét ismeri el. A 2020-as évet vizsgáló jelentésükben például arra jutottak, hogy hozzávetőlegesen 23 civil vesztette életét és tíz sebesült meg az amerikai katonai akciókban. Az amerikai védelmi minisztérium meglehetősen szigorú feltételrendszerhez köti, hogy elismerje esetleges hibáját, és kártérítésre általában akkor sem lehet számítani.

Megérte?– teszik fel sokan a kérdést 9/11 huszadik évfordulóján. Az amerikaiak szerint, akik közül már minden negyedik 2001 után született, a válasz egyértelműen nem. Az Associated Press múlt hónapban, a tálib hatalomátvétel idején készített közvélemény-kutatása szerint 62 százalék szerint nem érte meg az afganisztáni beavatkozás, szemben a 35 százalékkal. Nagy fordulat ez 2001-hez képest, mikor a megkérdezettek 85-90 százaléka még egyértelműen az invázió mellett volt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/ABC News/Greg Semendinger

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.