Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint emelkedett azoknak az aránya, akik kiállnak a természetes nemek teremtettsége mellett, tehát...
Másfél éve hajkurássza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és számos nyugati ország titkosszolgálata az úgynevezett nulladik beteget, az...
A brüsszeli környezetvédelmi javaslatok értelmében egy kétgyermekes család költségei legalább százhatvanezer forinttal nőnének éves szinten, de a...
Európában és Magyarországon is nőtt az illegális határátlépések száma; a nyugat-balkáni útvonalon rekedt migránstömegek a tartalékaikat felélve...
A baloldali politikusok haszonleső divatpolitizálást folytatnak, így egyebek mellett a sport kérdésében is arra hajlanak, amerre éppen...
A Központi Nyomozó Főügyészség újabb korrupciós bűncselekmény miatt indult büntetőügyben emelt vádat Simonka György fideszes országgyűlési képviselő,...
Meghalt egy beteg, és újabb 104 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken,...
Az ügyész nem elítélni akar valakit, hanem az objektív igazságot keresi – hangsúlyozta Polt Péter a Magyar...
Már nem üvöltözik az erőszakos koldusbanda az Örs vezér téren, mióta éjjel-nappal rendőrök felügyelik a környéket. Nincs...
A harmadik oltás lehetőségét Európában Magyarország biztosította elsőként, az időpontfoglalás a harmadik oltásra gördülékenyen zajlik – nyilatkozta...
Botrányos videó látott napvilágot Hunter Bidenről, aki Joe Biden amerikai elnök fia. A Daily Mail birtokába jutott...
Amilyen természetes az, hogy a piros lámpánál megáll az ember, úgy annak is természetesnek kell lennie, hogy...
A Pesti Riporter csütörtöki adásának első részében Vincze Emília vendége volt Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője,...
A szervátültetésen átesettek vagy más okból különösen legyengült immunrendszerű amerikaiak mostantól megkaphatják a koronavírus elleni vakcina harmadik...
A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján szeptember 11. és 13. közötti időszakban a Honvédkórház sürgősségi betegellátási feladatait...
Csúsztatásokat, valótlanságokat jelentet meg Hadházy Ákos Horváth Csaba MSZP-s polgármester szerint. Az országgyűlési képviselő tegnap egyik Facebook-posztjában...
A tavalyihoz képest az idén megduplázódott a szicíliai partokhoz érkezett migránsok száma, közöttük meglehetősen sok a koronavírus-fertőzött...
Hatvan fős, figyelmeztető demonstrációt tartottak a müncheni HKW erőmű előtt csütörtökön a német Ver.di. és az IG-BCE,...
Pulai András, a balliberális kötődésű elemző központ, a Publicus Intézet vezetője a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában...
A Facebookon tartott élő közvetítést ötéves gyermeke és két barátnője társaságában Romániában egy ploiești anyuka, miközben két...
A V4NA kérdésére az Európai Ügyészség nem cáfolta, hogy nyomoznak a Renew Europe európai parlamenti frakció alelnöke,...
Már több mint nyolcszázhetvenötezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a...
Egy Bajorországon átutazó romániai csoport ostromolta meg a helyi rendőrőrsöt Miesbach városában. Az összecsapásban két rendőr és...
Elsőként fogalmaztuk meg konkrét javaslatainkat, hogy milyen Európai Unióban szeretnénk élni. Szuverén nemzetek szövetségéből álló, erős és...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) magyarellenes programbeszédnek, a Székelyföld elrománosítására tett felhívásnak tartja Ludovic Orban liberális...
A XVIII. kerületi Havanna-lakótelep egyike azoknak a budapesti városrészeknek, ahol kiirthatatlan az ágyi poloska. Az egyik lakó...
Több mint százezer hektár terület égett le Görögországban két hét alatt az európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) csütörtökön...
Szemeteszsákokban próbálnak újabban észrevétlenül átjutni az uniós határállomásokon a teherautók rakterében megbújt migránsok – erről a román...
A lengyel médiatörvény tervezete negatív jelzést küld, a médiapluralizmust és a vélemények sokféleségét az erős demokráciák üdvözlik,...
Lagzi Lajcsit szemelte ki magának egy bűnszervezet, akik több százmillió forintot akartak kicsalni tőle, azonban a trombitaművész...
Interjút adott telefonon a Hit Rádiónak Fekete-Győr András, aki beszélt pártja jelenlegi állapotáról, a DK és a...
Lakossági panaszokra reagálva Budapest rendőrfőkapitánya elrendelte, hogy a rendőrök éjjel-nappal megemelt létszámban járőrözzenek az Örs vezér terén...
Rosszul lett egy 67 éves utas a Pegasus légitársaság Isztambul–Amszterdam járatán csütörtök délelőtt, emiatt a gép Budapesten...
A baloldal megint hiteltelen ígérgetésbe kezdett – reagált Ujhelyi István nyilatkozatára csütörtökön a Fidesz. A szocialista EP-képviselő...
Meglepetéssel is készül a Magyar Honvédség az idei augusztus 20-ai budapesti légi parádéra – nyilatkozta Ruszin-Szendi Romulusz,...
A legnépszerűbb családtámogatási forma ma Magyarországon a Babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás, utóbbit tíz megkérdezett közül...
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által felderített leggyakoribb bűncselekmények a hálapénz elfogadása, a közfeladati helyzettel való visszaélés...
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu...
Alaposan a pohár fenekére nézett az a férfi, aki a VII. Kerületi Rendőrkapitányság elől próbált ellopni egy...
Kevés esélyt lát egy újabb tömeges menekülthullámra az Afganisztánban kiújult harcok kapcsán az Európai Embercsempészet Elleni Központ...
Mára az egész baloldali összeborulás beállt Karácsony Gergely főpolgármester autósellenes elképzelései mögé Budapesten. Legutóbb Manhalter Dániel, a...
A szerb oldalról téglával dobálták a magyar rendőröket a migránsok – közölte a hírt a police.hu oldala....
Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel...
Csehország és Vietnam koronavírus elleni védekezését is segíti Magyarország – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és...
Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS