16+1
Libnyaf és ellenzéki médiarettegés kíséri Li Ko-csiangék budapesti látogatását
Mindegy, kivel találkozik Orbán Viktor, illetve hogy egy adott delegáció milyen céllal érkezik Magyarországra, az biztos, hogy az ellenzéki média az ilyen eseményeket diktatórikus propagandaként, vagy esetleg nagyhatalmak önkényuralkodóinak való smúzolásnak titulálja. Ezúttal sem volt ez másként, pedig kínai és a közép-kelet- és kelet-európai országok kormányfőinek csúcstalálkozója történelmi jelentőségű, hsizen Magyarországnak fontos, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartner legyen, valamint hogy a kínai befektetések vonatkozásában is vezető pozíciót töltsön be. Az egész kicsit olyan, mint amikor egy csoport a foci EB-n a magyar csapat ellen szurkolt pusztán azért, hogy semmiképpen se lehessen a stadionépítéseket legitimálni. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?