Pesti Srácok

Szijjártó szerint gazdasági érdek, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra

Szijjártó szerint gazdasági érdek, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) előállításából a turizmus egyre nagyobb részt vállal, ezért az országnak az a gazdasági érdeke, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növelje - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

A tárcavezető a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködése (16+1) turisztikai miniszteri konferenciáján vett részt a dél-dalmáciai Dubrovnikban.

Szijjártó Péter kiemelte: ezt a növekedést elsősorban azokból az országokból kell elérni, ahonnan a sokat költő turisták érkeznek. Márpedig a kínaiak a legtöbbet költő turisták közé tartoznak a világon - hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette: tavaly 258 milliárd dollárt költöttek világszerte a kínai turisták.

A miniszter szerint ezért kifejezetten jó hír, hogy a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom dinamikusan bővülést mutat. Tavaly 227 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az idei év első felében pedig 140 ezer kínai turista volt Magyarországon, ami további 11 százalékos növekedés - fejtette ki.

PestiSracok facebook image

Jelezte: a bővülésben nagy szerepet játszik az, hogy a kínai nemzeti turisztikai ügynökség Budapestre telepítette a közép-európai regionális központját, valamint a 16+1-es együttműködés központját is.

- hangsúlyozta a tárcavezető.

Szijjártó Péter úgy vélte: fontos, hogy a két ország közötti közlekedési összeköttetések folyamatosan bővüljenek, hiszen ez az egyik alapfeltétele a turisztikai forgalom növekedésének. Ezért jó hír, hogy a Budapest-Peking közvetlen légi járat mellett jövő nyártól egy újabb légi folyosó jön létre Kína és Magyarország között - mondta.

- emelte ki.

Hozzátette: az is fontos, hogy a Magyarországra irányuló kínai turizmus ne csak Budapestre irányuljon, hanem a Balaton, a borvidékek és a termálkincsre épülő fürdőhelyek ugyanúgy bekerüljenek a kínai turisták célpontjai közé, mint Budapest.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.