Pesti Srácok

1848-49-es forradalom és szabadságharc

Aczélék gyűlölték, ma hatalmas összmagyar siker – A Tavaszi Emlékhadjárat inspiráló története (PS-interjú)

PPestiSrácok.hu Vesztegzár 2020 szeptember 19.
Amikor 1985-ben megalapították a Történelmi Lovas Egyesületet, természetesen kivívták a kommunista pártvezérek rosszallását. Hiába terveztek nyugat-európai lovagtúrát, a tervet Aczél elvtárs lesöpörte az asztalról. 1989-ben, a Tavaszi Hadjárat 140. évfordulóján mégis megszervezték az első emlékhadjáratot. Azóta hatalmas siker, s bár idén először (az átkozott koronavírus miatt) elmaradt, más programokkal pótolták. Munkatársunk, Kovács Attila az emlékhadjárat ötletgazdájával, Fülöp Tibor Zoltánnal beszélgetett. „Fontosnak érzem, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat a Kárpát-medence több térségébe is elviszi a hagyományőrzéshez kapcsolódó programokat – mondta a PS-nek, hozzátéve, hogy "ezzel, hitünk szerint sikerül részt vállalnunk a közösségteremtésben, és elősegítenünk a hasonló értékrendű magyar emberek egymásra találását. Úgy érzem, ezen felül is van mire büszkének lennünk! A Történelmi Lovas Egyesület, történelmi szerepét betöltve, megteremtette a ma már virágzó 48-as katonai hagyományőrző mozgalom magyarországi alapjait. Kezdeményezésünkkel megtörtünk és kitapostunk egy olyan utat, amelyet előttünk nem járt be még senki, és amely mára már szerencsére sokak által használt országúttá szélesedett.”
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?