2006
Hunnia-portrék: katonából lett gazdálkodó, egy Bibliába rejtett ultrahangfelvétel és a megtartó elfogadás
Ismerik Assisi Szent Ferenc imáját? Amikor Tián Csabát, a Hunnia-ügy nyolcadrendű vádlottját megismertem, ennek a gyönyörű imádságnak az első sorai jutottak eszembe, mert Csaba pontosan ezzel a szemlélettel éli az életét. Ez az optimizmus és elfogadás az, ami nem engedte összetörni akkor sem, amikor börtönben érte első gyermeke születése, és akkor sem, amikor már négygyermekes család fenntartójaként 13 és fél év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék tavaly februárban. "Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." Hunnia-portrék: Gyurcsányék terroristának bélyegezték, elismert örökségvédő szakember lett
Nyolc vádpontból négy alól már felmentették, mégis 8 évre fegyházba küldené a bíróság legalább is az első fokú ítélet szerint dr. Sz. Frigyest, a Hunnia-per negyedrendű vádlottját. Budaházy György kedvezménnyel sem szabadulhatna. A most 37 éves régész-történész a terrorper legfiatalabb terheltje, még alig 20 éves volt, amikor részt vett a nemzeti ellenállásban, a szemkilövéseket legalizáló Gyurcsány-kormány elleni tüntetéseken és 22, amikor kámzsás kommandósok "veszélyes terroristaként" elhurcolták. Dr. Sz. Frigyes eddigi élete csaknem felét kiteszi a rendkívül hosszúra nyúlt és még mindig folyamatban lévő büntetőeljárás, amely idő alatt hol letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, hol pedig a lakhelyét nem hagyhatta el. A börtönben készítette diplomamunkáját, házi őrizetben írta a doktoriját és a hazai örökségvédelem egyik ismert, elismert tagja lett. Múzeumpedagógus feleségével, Zsuzsannával már az eljárás alatt ismerkedtek meg, házasodtak össze és két gyönyörű gyermekük született. Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek. A Fővárosi Ítélőtáblára nevezték ki a Budaházyékat elítélő bírót
A Fővárosi Ítélőtábla bírájának nevezték ki november elsejétől Ignácz Györgyöt, a Fővárosi Törvényszék bíráját, aki Budaházy Györgyöt és társait összesen 117 év börtönre ítélte – magát Budaházyt 17 év fegyházbüntetésre, amelyből kedvezménnyel sem szabadulhat. Az ügy pikantériája az, hogy ha a vádlottak által beadott kegyelmi kérelmeket addig se bírálják el, akkor a Hunnia-ügy is éppen a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon februárban. Ignácz György bíró ellen pedig a megismételt elsőfokú eljárás kapcsán eljárás is indulhat, az egyik 2006-os áldozat ugyanis vélt jogsértések miatt – megkérdőjelezve az eljárás tisztaságát – fegyelmi eljárást kezdeményezett az ítész ellen. Bár levelét a Fővárosi Törvényszék november 29-én érkeztette, nem a törvényben előírt 8 napon belül, hanem csak december 15-én tájékoztatták arról, hogy már nem illetékesek az ügyben, Ignácz bíró ugyanis időközben az Ítélőtábla bírája lett. 2006. A terror napjai - Újabb tanúk emlékeznek vissza a brutális gyurcsányi gaztettre
A PestiSrácok.hu-n lát napvilágot a 2006. A terror napjai című dokumentumfilm-sorozat 6. része is, mely ezúttal is a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Jogász Bizottság dokumentumai, bizonyítékai és a szolgálat által segített 2006-os áldozatok nyilatkozatai alapján készült el. Az alkotók a PS hasábjain szeretnék kifejezni köszönetüket a 2006-os rendőrterror azon áldozatainak, "akik vállalták, hogy mikrofon elé állva megosztják személyes, megrázó történetüket, ezzel is segítve, hogy ezek a soha el nem évülő bűnök a társadalmi emlékezetből ki ne kopjanak". Köszönetet mondanak a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak a 2006. őszi rendőrterrorral kapcsolatos igazságtételért 15 éve folytatott kitartó küzdelméért, valamint ügyvédjeinek, akik az áldozatok jogi védelmét a nehéz időkben ellátták, hozzásegítették őket a jóvátételhez, és a kapcsolatot a mai napig is tartják velük. Kifejezik hálájukat a Civil Jogász Bizottságnak és a 2006. őszi jogsértettek érdekképviseletére létrehozott Közhatalom Jogsértettjei Egyesületnek, akik áldozatos és kitartó munkájukkal rengeteg adatot gyűjtöttek össze a 2006-os rendőrterrorról. A sorozat többi része itt érhető el. A véreskezű Gyurcsány balkeze szerint a Fidesz a csőcselékkel akart kormányt dönteni 2006-ban
Pénteken Dobrev Klára és Hann Endre is reagált a csütörtökön mozikba került, Elkxrtuk című filmre, szombaton Szilvásy György tett elképesztő nyilatkozatot. Szilvásy György a Miniszterelnöki Hivatalt vezette a 2006-es véres események idején, és az Elkxrtuk című film szerint ő is tagja volt annak a csapatnak, mely előidézte a napokig tartó, kegyetlen állami terrort. Központi szerepe volt abban, hogy több százan, köztük rengeteg ártatlan civil sérüljön meg az utcákon. Szilvásy az Indexnek elmondta, hogy a film miatt pert fontolgat és azt állította, hogy a 2006-os események gerjesztői, előmozdítói is fideszes politikusok voltak. Gyurcsányi manipuláció és embervadászat 2006-ban – Völgyesi Miklós, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs a ma esti Pesti Riporterben (Élő)
Pénteken van a 15. évfordulója annak, hogy nyilvánosságra került az elhíresült őszödi beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc vállalhatatlan jelzőkkel méltatta hazánkat és a magyar állampolgárokat. Itt vallotta be az akkori miniszterelnök, hogy elk*rta, nem kicsit, nagyon, nem csinált semmit, kormányzás helyett csak hazudozott. A beszéd kikerülése után Gyurcsány Ferenc és akkori sleppje embervadászatot rendezett, erőszakkal fojtotta el az ellene tüntető civileket, többük maradandó sérülést szenvedett a rendőri brutalitás következtében. A 19 órakor kezdődő műsorban élőben jelentkezünk a Kossuth térről, ahol a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, Nemzeti Jogvédő Szolgálat tart megemlékezést. Gaudi-Nagy Tamás élő interjút ad a Pesti TV-nek, amelynek stúdiójában Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos – akik a Hír TV Célpont című műsorának munkatársaként 2006-ban testközelből tapasztalhatták meg, milyen a “gyurcsányi demokrácia” utcai megjelenése, vagyis a - terror és az erőszak –, illetve Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, a Civil Jogász Bizottság volt társelnöke mesélnek el részleteket az akkori eseményekről. A műsort ezúttal nemcsak a Pesti TV-ben és a Pesti TV Facebook-oldalán, hanem a PestiSrácok.hu-n is élőben követhetik! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.