2006
Császár Attila: Gyurcsány mindenáron hatalomban akart maradni
Császár Attilával készített interjút a hirado.hu. A beszélgetés során a 2006-os őszi eseményeket, a rendőri brutalitást, Gyurcsány hatalmi játszmáit idézte fel a tudósító. Császár Attila 2006 őszén a Hír Tv legendás, az összes utcai eseményt lefedő élő közvetítéseinek riportere volt. Nevéhez fűződik a Magyar Televízió ostromát teljes egészében bemutató, kilencórás helyszíni tudósítás, illetve későbbiekben az Oktogonon és a Deák Ferenc téren zajló rendőrterror bemutatása is.Tizennégy éve szivárgott ki a baloldalt megroggyantó őszödi beszéd
"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk***uk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk" – emlékeznek még ezekre a súlyos szavakra, mondatokra? Pontosan 14 éve a mai napon, szeptember 17-én küldték meg ismeretlenek szinte valamennyi hazai médium szerkesztőségébe Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének részletét, amelyben a kormányfő beismerte, hogy éveken át nem csináltak semmit, hazudtak éjjel-nappal, miközben csak úgy tettek, mintha kormányoznának. Az őszödi beszéd kiszivárgásának hatására Gyurcsány kormánya majdnem megbukott, tüntetéshullámok kezdődtek. Az akkori események alapjaiban rengették meg az egész hazai baloldalt. Bár Gyurcsány Ferenc – ahogy azóta sokan emlegetik, az őszödi böszme, a szemkilövető – politikailag úgy látszik, mindent túlél, hiszen az MSZP-ből kiválva új pártot alapított és ma az ellenzékben megint ő diktál, a baloldali pártok népszerűsége azóta olyannyira hanyatlóban van, hogy gyakorlatilag sok esetben már az egész ellenzéki paletta összefogása, teljes szivárványkoalíció kell, hogy valódi versenytársa legyen a kormányzó pártoknak és jelöltjeiknek.Feloldották a Hejcénél tizennégy éve lezuhant szlovák katonai repülőgép vizsgálati anyagának titkosítását
Jaroslav Nad' szlovák védelmi miniszter feloldotta a Hejcénél 2006-ban lezuhant szlovák katonai repülőgép vizsgálati anyagának titkosítását, a jegyzőkönyv tartalmát pénteken teszik közzé – közölte a TASR közszolgálati hírügynökség szerdán, a szaktárcára hivatkozva.Fiatalokkal üzente meg Gyurcsány Kocsis Máténak, amit ő maga nem mer kimondani
Kedves Kocsis Máté! Mi, fiatalok idén leszünk huszonegynéhány évesek. Egy ideje már követjük a politika világát, és nem tetszik, amit látunk. Ugyanis mi tudjuk, ki az igazi Orbán Viktor” – írja Facebook-bejegyzésében állítólagos fiatalok üzenetét tolmácsolva Gyurcsány Ferenc. Kocsis Máté Gyurcsány válaszára reagálva elmondta, a Dk elnöke "gyáva módon fiatalokat tolt maga elé, velük mondatta el, amit ő nem mert".Hollik István: Május 26. két okból is nevezetes nap a magyarok számára
Nekünk Magyarország az első – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Facebookra feltöltött videójában.Kocsis Máté az őszödi beszéd 14. évfordulóján üzent azoknak, akik 2000 után születtek
Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg a 2000 után születetteknek címzett üzenetét az őszödi beszéd 14. évfordulója alkalmából.Nagy Imre kommunista volt, az ellenzék a sajtójával együtt meg kormánybuktató szeretne lenni - PS-interjú Hollik Istvánnal!
Mi a baja az ellenzéknek egy olyan emlékmű visszaállításával, amely a kommunista erőszak áldozatainak állít emléket? - tette fel a kérdést a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Hollik István kormányszóvivő. A politikus emlékeztetett, Nagy Imre megrögzött kommunista volt, aki végül életét adta a hazájáért; utóbbi tiszteletre méltó, előbbit relativizálni viszont bűn. "Amikor a baloldal Gyurcsánytól Karácsony Gergőig Nagy Imre szellemi örökösének vallja magát, akkor éppen ezt teszi. A szocialisták szoboráthelyezésről szóló közleményét pedig nehéz másként értékelni, mint hogy az MSZP megmaradt MSZMP-nek" - mondta Hollik István. Kiemelte, a decemberi utcai balhékban szinte csak pártpolitikai aktivisták, pártok munkatársai és vezető ellenzéki politikusok vettek részt, akik fittyet hánynak a törvényekre. "A tüntetéseknek is az a célja, hogy nyomás alá helyezzék a kabinetet. Az ellenzék nem képes elfogadni a társadalom többségének a véleményét" - jelentette ki Hollik István. A kormányszóvivő a balliberális médiumokról is kifejtette a véleményét. "Az ellenzéki sajtóorgánumoknak van egy világos politikai célja, mégpedig az, hogy elmozdítsák a kormányt a helyéről, ezért pedig semmi sem drága" - nyomatékosította a kormányszóvivő. PS-interjú!Morvai beszólt Gyurcsánynak: Most tüntet, 12 éve pedig szétverette a tüntetőket!
Tragikomikus, hogy Gyurcsány Ferencék szinte napra pontosan 12 évvel azután vonulnak az utcára, hogy 2006-ban ezrek követelték a lemondását - mondta Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő a TV2 Tények című műsorában.Ajánljuk még