2006
A baloldal Gyurcsánynak köszönheti, hogy nem szólalhat meg nemzeti kérdésekben - Tíz éves a böszmebeszéd - 2. rész
Gyurcsány ragadozóként mint zsákmányára tekintett az MSZP-re, amelyet személyes ambíciói kiélésére használt - hangsúlyozta Schmidt Mária a tíz évvel ezelőtti hírhedt őszödi beszéddel kapcsolatban tartott konferenciabeszélgetésen. A Terror Háza igazgatója elmondta, a baloldal azt is Gyurcsánynak köszönheti, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után nem szólhat hozzá a nemzeti kérdésekhez. A volt miniszterelnökkel együtt ugyanakkor eltűntek az egykori megmondóemberek, akik hol Brüsszel, hol Berlin, hol Washington elvárásait közvetítették hazánk felé, mára nem tudják tematizálni a közbeszédet, ahogyan újabban a bevándorlás kérdésében sem sikerült ez. Galló Béla politológus arról beszélt, az őszödi beszéd fontos, de jelentősége túl van dimenzionálva. Gyurcsány Ferenc egész politikai tevékenységéből az látszik ugyanis, hogy egyedül a hatalom megszerzéséhez van tehetsége. Megadja Gábor eszmetörténész ugyanakkor kiemelte, az nem nevezhető igazságbeszédnek, ha félrelépünk, de azt nem az érintettel közöljük, hanem csak a haverokkal.Ügyészek és bírák asszisztáltak egy félőrült miniszterelnöknek - Tíz éves a böszmebeszéd - 1. rész
Morális és jogi értelemben is következmények nélkül maradhatott annak a politikai és ideológiai holdudvarnak a tevékenysége, amelyik a mai napig próbálja Gyurcsány Ferencet hősként beállítani - jelentette ki Schiffer András LMP-s politikus azon az őszödi beszéd tíz éves évfordulója kapcsán megtartott kerekasztal-beszélgetésen, ahonnan most a két ellentétes politikai oldalon álló előadó fontosabb gondolatait gyűjtöttük össze. Schiffer arról is beszélt, Gyurcsány a magukat szakértőként beállító baloldali politikusokat is magával rántotta, mert kiderült, nemcsak Gyurcsány játszik szerepeket, de frakciójának sem volt semmilyen identitása. Gulyás Gergely ugyanakkor arról beszélt, az MSZP megtehette volna, hogy kihátrál Gyurcsány Ferenc mögül, de ezt is csak azért tették meg, mert az őszödi beszéd kiszivárgott. A fideszes politikus szerint demokratikus hatalom a rendszerváltás után még sosem aljasodott le arra a szintre ahová Gyurcsány Ferenc és kormánya, amikor az erőszak elszabadult az utcákon. Az ügyészek és a bírák pedig, akiket azóta sem vontak felelősségre tulajdonképpen ahhoz asszisztáltak, hogy egy félőrült miniszterelnök megtarthassa a hatalmát. Gulyás Gergely ugyanakkor visszautasította, hogy az elszámoltatás a Fidesz miatt maradt volna el. Hangsúlyozta, éppen azon látszik, hogy Magyarországon visszaállt a demokrácia, hogy a Kormány politikai erőként megtette, amit törvényes keretek között megtehetett.A hazugság politikusa - Senki sem került olyan közel a diktatúrához, mint Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc bűneinél is nagyobb felelősség terheli azt az ideológiai holdudvart, amely a hírhedt őszödi beszédet megpróbálta igazságbeszédként, Gyurcsány személyiségét pedig hősként eladni a magyar társadalomnak. A volt miniszterelnök feltűnése annak az ideológiai válságnak volt köszönhető, amely a valós baloldali értékek helyett a hazugságra alapozta politikáját, pusztán a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Az őszödi beszéd 10 éves évfordulója alkalmával, a Terror Házában rendezett, "Böszmeségem története" című kerekasztal-beszélgetésen kiderült, Gyurcsány hazugságpolitikájával a baloldal tanácstalanságáról, hozzánemértéséről rántotta le a leplet."Hiányolom a plakátokat, amelyek Kádár gyilkos voltára mutatnak rá" - Lázár János a PS-nek reagált a Bolgár-ügyre
Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak tartó Bolgár Györgyről, a keresztapával, Portik Tamással levelező Juhász Péterről, a 2006-os zavargásokat Orbán Viktor nyakába varró Gyurcsány Ferencről és a nihilizmussal vitába szálló Jean-Claude Junckerről kérdezte a PestiSrácok.hu Lázár János kancelláriaminisztert a mai Kormányinfón.Gyurcsány: A manipuláció szándéka köti össze 2006-ot és a jelenlegi kampányt
A manipuláció szándéka, amely összekapcsolja a tévészékház 2006-os ostromát és a jelenlegi népszavazási kampányt - közölte A Demokratikus Koalíció elnöke Szegeden. Akik akkor puccsot próbáltak elkövetni a kormány ellen, most a magyar nemzettel szemben teszik ezt azzal, hogy történelmileg rendkívül veszélyes és politikailag is káros játszmába kényszerítik - mondta Gyurcsány Ferenc egy lakossági fórumon.Tovább küzd igazáért a 2006-os rendőrterror áldozata
Nem nyugszik bele és fellebbez a Székesfehérvári, valamint a Fővárosi Törvényszék néhány hete meghozott, arcpirító döntésével szemben a 2006 őszén megvert és meghurcolt Dukán Dániel. A fiatalembert az önmagukból kikelt, azonosító nélküli, maszkban és sisakban szolgálatot teljesítő rendőrök tíz éve verték össze, tartóztatták le, majd indítottak ellene eljárást. Azonban az elszenvedett sérelmekért még a mai napig nem kárpótolták, sőt, a bíróság első fokon többek között a Dukánra rárontó rendőrök vallomásaira hivatkozva utasította el a férfi keresetét.Ajánljuk még