Pesti Srácok

A baloldali pártok 2006 romantikájával hirdetik az október 23-i tüntetésüket

A baloldali pártok 2006 romantikájával hirdetik az október 23-i tüntetésüket

Ahogy ilyenkor szokás, a Magyar Szocialista Párt és a belőle kiszakadt mikropártok közös tüntetést szerveznek október 23-án. Ezzel nincs is semmi probléma, de azzal már inkább, hogy a baloldali pártok azzal az Ötvenhatosok terére kihelyezett és méltán elfeledett “Vaskefével” reklámozzák a megmozdulást, amelyet éppen abban az évben avattak fel, amikor a kormányzat és a rendőri vezetés lelkes támogatásával több ezer embert bántalmaztak és vettek jogtalanul őrizetbe a rendőrök, amikor szétverték a békés tüntetőket. A "Vaskefés" hirdetésbe az MSZP, a DK, a Párbeszéd Magyarországért, a Bokros-féle MoMa, Az új Magyar köztársaság és a Szolidaritás is beleállt.

A nosztalgikus tüntetést a “közös megemlékezés” kifejezéssel illették, amely szerintük a “változás része”, de inkább arról szól, hogy összegyűjtötték az összes közéleti személyiséget, aki hajlandó egy ötvenhatos megemlékezésen, a 2006-os rendőrterror 10 éves évfordulóján Gyurcsány mellett a színpadra állni és bizonyítani, lehetséges az összefogás, valamint van számottevő ellenzéki erő a Jobbikon és a mindig külön utas LMP-én kívül.

– írják a tüntetés szervezői a Facebookon.

PestiSracok facebook image
Értük sem viszi el senki a balhét, csakúgy mint a mások sok száz, ártatlanul megsebesített áldozatnak. (A Hír Tv felvétele, 2006. október 23.)
Miközben a rendőrök szétverik a tüntetőket, Gyurcsány a vaskefénél teátrálisan térdre borul. (A Hír Tv felvétele, 2006. október 23.)
gyurcsany-vaskefe

Hogy a Mossuk le a gyalázatot! cím mire utalhat, azt nehéz megállapítani, hisz a rehabilitációt még mindig nem előzte meg a büntetés és a bocsánatkérés. A Mosakodjunk meg! találóbb elnevezés volna a rendezvényre...

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.