2019-es önkormányzati választás
Mi maradt ebből a választási kampányból?
A magyarországi politikai kampányok ezidáig csak politikailag voltak förtelmesek, de a mostani emberileg is azzá vált. A kampányrendezvények, politikai események megzavarása, akár a saját pártbéli vetélytársak magánügyeinek kiteregetése, video- és hangfelvételek rutinszerű rögzítése most került be látványosan az ellenzéki összefogás eszköztárába. Minden botrány eredője a baloldalon van, mindegyiket a liberális média hozta be a közbeszédbe, és mindegyikben fel lehet fedezni az elsődleges baloldali-liberális érdekeket, legyen a célpont bárki, kormánypárti vagy ellenzéki. Már csak egy hetet kell kibírni, de már mindenki nagyon szeretne túllenni rajta, mert nem normális ez a „minden nap háború” helyzet. Bértrollokkal terrorizálja ellenfeleit a szigetszentmiklósi "luxusellenzék"
Lehetséges, hogy az ellenzékiek egymást jobban utálják, mint a Fideszt – mondta a PestiSrácoknak Dorogi Gyula, szigetszentmiklósi civil polgármester-jelölt. Dorogi korábban tevékenykedett az MSZP-ben, majd a bukás után a DK-hoz igazolt, ahonnan állítása szerint az elvtelenség és a baloldali értékek teljes figyelmen kívül hagyása miatt távozott. A csalódott politikus elmondta: a jelenlegi "luxusellenzék" mind Szigetszentmiklóson, mind pedig országosan csak díszlet, valójában csak a vagyonszerzés motiválja őket, és erőszakos lejáratókampányt, boszorkányüldözést indítanak az ellen, aki ezen érdeküket fenyegeti. Ennek lett áldozata Dorogi is, aki ki merte jelenteni, hogy az ellenzéki összefogás elvtelen és kudarcra ítéltetett. Őszinteségéért a jutalma lejáratás és megbélyegzés lett egykori párttársai által. Önkormányzati pénzből kampányol Rácalmás szupercivil tanácselnöke?
Egészen új szintre emelte a "civilkedést" Rácalmás egykori tanácselnöke és máig regnáló polgármestere, Schrick István. Az egykori MSZMP-s városvezető a rendszerváltás után felismerte, hogy már nem jövedelmező a kommunista beágyazottság; ennek megfelelően már a '90-es években – megelőzve a divatot – belevágott a "civilségbe". Tette mindezt olyan lelkesedéssel, hogy sikerült egy olyan szervezettel jelöltetnie magát és csapatát a választásokon (azóta folytatólagosan), amely saját alapszabálya szerint politikai tevékenységet nem folytathatna. Minthogy Schricket 1994-től kezdődően minden ciklusban ez a nagyrészt önkormányzati forrásokból működő szervezet, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület indította, világossá válthat, hogy az elmúlt 25 évben gyakorlatilag törvénytelenül vezethette a várost, hiszen annyira civil lett, hogy az őt jelölő szervezet színeiben elvileg semmilyen politikai tevékenységet sem lett volna szabad folytatnia. Az ügyben a helyi Fidesz-tagozat törvényességi felügyeleti eljárás megindítását kérvényezte a Székesfehérvári Törvényszéknél még augusztusban, szabálytalan jelölés és tiltott kampányfinanszírozás miatt. A Fidesz–KDNP budaörsi polgármester-jelöltje szerint Wittinghoff nemtörődömsége és ellenségkeresése a város jövőjét teszi tönkre
A PestiSrácok.hu interjút készített Czuczor Gergellyel, a budaörsi Fidesz–KDNP polgármester-jelöltjével, aki beszélt a város jövőjéről, és elmondta, hogy miért érkezett Budaörs válaszúthoz a mostani választással. Szóba került Wittinghoff Tamás, a jelenlegi polgármester eddigi munkássága, az általa kialakított véleménydiktatúra, valamint az is, hogy vajon Budaörs minden problémájáért hogyan képes a polgármester egy az egyben a Fideszt hibáztatni, és ez mennyire lehet sikeres politika hosszútávon. Természetesen nem maradhatott ki a botrányos szexvideó körüli hercehurca sem a kérdéseink közül, de Czuczor Gergely felvázolta azt is, hogy miért járna jobban Budaörs a vérfrissítéssel, és melyek azok a legfontosabb lépések, amelyeket a város fejlődésének érdekében megtenne, amennyiben polgármesterré választanák. Interjú.