2022-es országgyűlési választás
Gyurcsány, az undor maga
Van annak egy sajátos bája, amikor Gyurcsány Ferenc beszél rombolásról. És tudom, tudom, lassan nincs semmi sportértéke annak, ha az ember Ferivel hozakodik elő. Hiszen mindannyian látjuk, hogy ott áll a cselekvések hátterében, alakít, befolyásol, üzérkedik. De komolyan, mi a szenzációérték abban, ha megállapítjuk, a Nap süt?Medián: a magyarok közel kétharmada Fidesz-győzelemre számít 2022-ben
Még az ellenzéki szavazók harmada is a kormányzó jobboldal győzelmére számít a jövő tavaszi választásokon a Medián legújabb kutatása szerint; az ellenzéki szavazók alig több mint fele (54 százalék) nyilatkozta azt, hogy a Márki-Zay vezette hatpárti összefogás nyeri 2022-t. Ugyanez az arány a Fidesz-szavazók esetében 91 százalék: a jobboldali szavazók tehát magabiztosnak tűnnek három hónappal a választások előtt, elsöprő többségük a Fidesz győzelmére számít.A „független objektív sajtó” ölelésében tartott izzadtságszagú sajtótájékoztatót a „demokratikus” baloldal
A sajtó- és szólásszabadság kérlelhetetlen harcosait tömörítő magyar baloldal sunnyogva, a liberális Független Objektív Sajtó (FOS) jelenlétében tartotta meg keddi sajtótájékoztatóját. A kilencvenes évek népszerű fiú-és lányzenekarait megszégyenítő gyorsasággal utolérő újabb formációt alkotó, már Egységben Magyarországért néven futó baloldali tömörülés a gazdaságpolitikai elképzeléseik bemutatásával folytatta sajtótájékoztató sorozatát. A megjelent képviselők heves fideszezéssel és orbánozással keretezték kampányígéreteiket és igyekeztek bebizonyítani, hogy a magyarok Európa legrosszabbul fizetett dolgozói, amiről Orbán Viktor tehet. Márki-Zay Pétert szándékosan félreérti a fideszes média, illetve ha jövőre győz a baloldal, akkor bevezetik az európai minimálbért, bár a mikéntjét nem árulták el, és felszámolják a korrupciót, na meg persze igazságosabbá teszik majd a személyi jövedelemadó rendszerét.A magyar ellenzék egy törmelékkupac – Bogár László a Boomerlázadásban (Videó!)
Bogár László volt a legutóbbi, hétfői Boomerlázadás vendége, aki az Antall- és az Orbán-kormány államtitkára is volt. A neves közgazdász már a katasztrofális Gyurcsány-korszak idején közzétette nemzeti programját, amelyben tizenkét pontban jellemezte a magyarság állapotát, problémáit, melyben három válsággócot fedezett fel: a közbeszéd, a rendszer és a társadalmi újratermelés válságát. Bogár szerint hazánk önismereti válságban szenved, a kontinens pedig történetének legnagyobb önazonossági válságát éli át. A műsorban szó esett többek között a fehér, heteroszexuális férfiról, ami ma már szitokszó, és arról a zavarkeltési törekvésről is, amitől a nemzeti identitás elpusztulását várják a balliberális erők. A közgazdász megjegyezte, hogy kemény harcra van szükség a 2022-es választásokig, hogy ne legyünk sorstalanok.Íme, itt vannak Márki-Zay Péter legnagyobb idei agymenései (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem fukarkodott idén sem a meghökkentő kijelentésekkel. Beszélt többek között arról, hogyan célszerű a gyermekeket bántalmazni, miért rossz a rezsicsökkentés, a kormány által meghozott támogatási intézkedéseket miért a baloldalnak köszönhetik az emberek és persze, hogy miért ostobák, aberráltak a Fidesz-szavazók. Öveket becsatolni, mutatjuk Márki-Zay Péter száját elhagyó legnagyobb szamárságokat!Töretlenül vezetnek a kormánypártok a Real-PR 93 szerint
A Real-PR 93 legfrissebb kutatása nem áll messze a novemberi és októberi eredményektől, ezzel kijelenthető, hogy már harmadik hónapja stabil a pártok támogatottsága. Az intézet azt írja: a Fidesz támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében ötvennégy, a baloldali összefogásé negyvenöt százalék, azaz kilenc százalékponttal kisebb.Politikai Hobbista – Megéri-e Márki-Zay '22-t, vagy már idén kipöckölik? (Videó!)
Egyre nagyobb a morgás az összefogás táborán belül az ellenzéki előválasztást behúzó Márky-Zay Péter miatt. A vágyott vidéki, keresztény-konzervatív szavazók megszólítása helyett a fix körzeteket sikerült eddig döntetlenre rontaniuk vele. A selyemzsinórt már megkapta, a Politikai Hobbista hétfői adásában viszont elhangzott, hogy egy másik klasszikus megoldással is dolgoznak az ellenzéki pártok, Sztálin halálát próbálják megismételtetni Márki-Zay Péterrel. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.A baloldal „új” szlogenje már tizenegy éves
A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter tegnap az ATV-ben elárulta, hogy a jövő évi választáson a szövetségük neve az lesz, hogy „Egységben Magyarországért”. A megújult baloldal viszont olyan eredeti, hogy már 2011-ben is szinte ugyanezzel a szlogennel kampányoltak.Márki-Zay becsicskult Amerikának, Brüsszelnek és a multiknak Lázár János szerint (Videóval!)
Márki-Zay becsicskult Amerikának, Brüsszelnek és a multinacionális nagyvállalatoknak. Elárulta a hazáját, elárulta városát, de elárulta a rászorulókat és a munkavállalókat is, miközben külföldi és hazai megbízóinak az érdekeit szolgálja ki – fogalmazott Lázár János országgyűlési képviselő a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában.Ajánljuk még

















