2022-es országgyűlési választás
Szentesi Zöldi László egyetlen képben foglalta össze Márki-Zay Péter várható bukását
Szentesi Zöldi László egyetlen képben foglalta össze, hogy a Gyurcsány Ferenc által dróton rángatott baloldali roncskoalíció kirakatfigurájává vált Márki-Zay Péter mire számíthat majd jövő áprilisban, annak a bizonyos hétfői napnak a hajnalán, amely egy rendkívül nehéz választási éjszakát követ majd.Márki-Zay Péternek nem tetszik a Gyurcsány-féle „kapitány” megszólítás
Két héttel ezelőtt találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, és ekkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt kérte a DK elnökétől, hogy ne kampányoljon, ami a jelek szerint meg is történt: Gyurcsány visszavett az iramból. Szombaton azonban mégis kitett egy posztot közösségi oldalára, amiben azzal magyarázza „eltűnését”, hogy erre kérte őt a „kapitány”, azaz Márki-Zay Péter. Ezt azonban először a baloldal miniszterelnök-jelöltje cáfolta, majd helyesbített annyival, hogy ő azt kérte, hogy ne olyan aktívan kampányoljon Gyurcsány, mert „ez nem róla kell, hogy szóljon”. A szombati poszt után arra is megkérte a baloldal vezetőjét, hogy ne szólítsa kapitánynak.A nemzeti egység a tét – Kiállnak a kormány mellett és szavazásra buzdítanak a határon túli magyar pártok
Továbbra is határozottan kiállnak a magyar kormány mellett a határon túli magyar pártok, akik hétfőn tartottak egyeztetést Szekszárdon. A magyar pártok vezetői kiemelték, a jövő évi választások komoly tétje, hogy tovább erősíthető-e a magyar nemzeti egység és folytatódhat-e a több mint egy évtizede zajló nemzetépítő munka.Márki-Zay Péter olyan jól ismeri a harcostársát, hogy a nevét sem tudja (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének megint sikerült beégetnie magát, ugyanis egy képviselőjelölt bemutatásán vett részt, ám fogalma sem volt arról, hogy támogatottjának mi a neve. Úgy fogalmazott, hogy „a jól ismert Szabolcsot” ajánlja a szavazók figyelmébe, de hamar kiderült, hogy Szabolcsot valójában Szilveszternek hívják.Ungár Péter vezeti az LMP 2022-es listáját
Az LMP is közzétette a 2022-es választási listáját. A zöldpárt több parlamenti képviselője nem kapott helyet a listán, amelyen a közlemény szerint Ungár Péter kapta az első helyet.Egy válogatott tahó a baloldal miniszterelnök-jelöltje
Magyarország miniszterelnökének a normális lelkivilággal rendelkező emberek egy olyan politikust képzelnek el, akivel, ha nem is értenek feltétlenül, mindenben egyet, legalább azt érzik, hogy emberszámba veszik őket, az ország első embere az ő jólétükért is dolgozik. Ha Márki-Zay Péter lenne a kormányfő, a fideszeseknek, a vidékieknek, a homoszexuálisoknak, a zsidó származásúaknak, a nőknek, de még a gyerekeknek is lenne félnivalójuk. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ugyanis a gyerekeket pofozva szereti, a zsidó és/vagy homoszexuálisokról negatív kontextusban beszél, a nőket butának tartja, a fideszeseket pedig mélységesen lenézi és ostobának tartja, a vidéki emberekkel együtt. Eddig azt hittük Márki-Zay Péter a tahóságát nem tudja fokozni, de nap, mint nap kiderül, hogy mindig van lejjebb, ami annak fényében nem csoda, hogy látjuk milyen „nagytudású” emberekkel veszi körbe magát.Mert nagyot álmodni az MSZP: huszonöt fős listával készülnek a parlamenti választásra
A 2010 előtt szebb időket látott posztkommunista MSZP Országos Elnöksége és Választmánya meghatározta azon képviselők névsorát, akiket a baloldali összefogás közös listájára jelölnek a 2022-es országgyűlési választáson – számolt be az MTI szombaton. A mára országosan is jelentéktelenné vált szervezet nagyot mert álmodni és egy huszonöt fős listát jelölt meg. Tették ezt annak dacára, hogy jelenleg is csupán tizenöt képviselőjük van a parlamentben, a baloldali összefogás által vezetett önkormányzatokban pedig a potensebb szocialista képviselők rendre átülnek a DK soraiba, ahogy történt ez például Óbudán, Újpesten vagy éppen Zuglóban.Márki-Zay már magyarázkodik, és tagadja, hogy megkérte volna Gyurcsányt, hogy ne kampányoljon
Lapunk is beszámolt arról, hogy Gyurcsány Ferenc megüzente Márki-Zay Péternek, hogy ha ő kéri, hát leáll a kampánnyal. Nem tudni, hogy a hódmezővásárhelyi messiás a felháborodott DK-s kommenteket olvasva ijedt meg, vagy a megbízói szóltak rá, hogy viselkedjen, de az ATV megkeresésére már tagadni kezdte, hogy arra kérte volna a legnagyobb ellenzéki párt elnökét, hogy ne kampányoljon. Felvetődhet a kérdés, hogy akkor most ki is hazudik az ügyben, de ismerve a két baloldali politikust ebbe már fölösleges belemenni.Gyurcsány bejelentette, hogy Márki-Zay kérésére nem kampányol – Ki is akadt a DK-s keménymag
Izzik a levegő az ellenzéki összefonódáson belül, mióta Gyurcsány Ferenc „kapitánynak” nevezte ki Márki-Zay Pétert. Egyesek felháborodtak, mások szerint ez azt jelenti, hogy a bukott miniszterelnök mossa kezeit a hódmezővásárhelyi polgármester egyre durvább kijelentései nyomán. A DK elnöke most rátett még egy lapáttal a hangulatkeltésre, és önmagát engedelmes „matrózként” beállítva jelentette be, hogy nem vesz részt a kampányban. A DK keménymagjának azonban nem igazán tetszik, hogy hős vezérük ennyire megadta magát az új messiásnak.Ajánljuk még
















