2023-as atlétikai világbajnokság
Stadionstop után már egyedül Baranyi csinálta az atlétikai világbajnokságot – Gyurákovics Andrea a Mi kérdezünkben!
Bár nemrég még Karácsony Gergellyel közösen jelentette ki Baranyi Krisztina, hogy a Groupama Aréna volt az utolsó stadion Ferencvárosban, néhány napja mégis az atlétikai világbajnokság stadionjának tervezőjével közösen posztolt azzal a felütéssel, hogy egymaga mit intézett a kerületnek. Gyurákovics Andreával, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetőjével az ilyen és ehhez hasonló visszásságokról beszélgettünk, de természetesen szóba került az is, hogy miért nem örülnek a baloldaliak a magyar sportsikereknek, ahogy az is, hogy bármilyen zászlót szívesen lengetnek, kivéve a magyart. Kiderítettük azt is, hogy miért volt a gazleső "fotópályázat" egyik legnépszerűbb vadászterepe Ferencváros, de azt is megtudhattuk, hogy mire készül a kerületben ellenzékben politizáló Fidesz a következő ülésszakban. Amíg mi tervezünk, addig az ellenzék csak támadni fog – Vélemények az atlétikai világbajnokságról (videó)
Amint Novák Katalin is említette augusztus 20-ai ünnepi beszédében, az idei ünnep azért is különleges, mert egybeesik Magyarország történelmének legnagyobb sporteseményével, az atlétikai világbajnoksággal. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, stábunk is ellátogatott Esztergomba, ahol részt vettünk azon a díjátadón, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes a Magyar Becsület-érdemrendet, Karikó Katalin, az Egyesült Államokban élő magyar kutatóbiológus és Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnokunk pedig a Szent István-rendet vehették át. A díjátadón a gratulációk és köszöntések mellett lehetőségünk volt Gulyás Gergely minisztert, Rétvári Bence államtitkárt és Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót arról is megkérdezni, hogy mit is jelent Magyarország számára az, hogy egy ilyen világméretű sporteseménynek adhat otthont idén fővárosunk, Budapest. Fegyőr, Karácsony, Baranyi... mi a ...t pózolnak ezek a stadionban?
A balosok egyik kedvenc hergelő toposza a stadionozás. Jó ideje nyomják már. És elég sokáig működött is. Legalábbis Budapesten. A szépen, lassan elhülyülő urbánus fiatalság körében nagyon ment. Olyannyira, hogy például egy kedves, határon túli, Délvidékről származó kislány, aki 2006-ban, 23 évesen még a Kossuth térre járt tüntetni, 10 évvel később már azon derpegett, hogy mialatt elér a munkahelyére, a Hungária körúton végigmenve három stadiont is látnia kell, micsoda szörnyűség... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.