2024-es ep-választás
Öt perc – Választási kisokos
Június 9-én kettős, EP- és önkormányzati választásokat tartanak hazánkban, ezúttal – legalábbis Budapesten – némileg új rendszerben. Mostantól ugyanis a Fővárosi Közgyűlés már nem a kerületi polgármesterekből, valamint a listán bejutó képviselőkből áll, hanem egy tisztán arányos rendszerben választunk. Mindemellett Szentkirályi Alexandra visszalépése is megkavarta a választási kártyákat, így fordulhat elő, hogy a Fidesz (ex-)főpolgármester-jelöltjével találkozhatunk is, meg nem is a szavazólapokon: míg a fővárosi pártlista vezetőjeként a közgyűlésbe továbbra is bejuthat Szentkirályi, a főpolgármester-jelölti szavazólapon már csak kihúzva találkozhatunk a korábbi kormányszóvivővel. Persze ezen túlmenően a legfontosabb, választásokat befolyásoló ügyekkel is foglalkoztunk, hiszen a korrupciós vonaton – úgy tűnik – még mindig nincs fék. Orbán Viktor: „Sohasem gondoltam, hogy ekkora súlya lehet egy európai parlamenti választásnak”
„Az utolsó előtti pillanatban vagyunk. Ez egy olyan háborús menetelés, egy olyan háborús pszichózis, amelynek két különböző helyen van a forrása. Az egyik Brüsszel, a másik pedig Washington. Tehát ahhoz, hogy ezt a háború szerepét meg tudjuk állítani, először változást kell elérnünk Brüsszelben, és utána változást kell elérnünk Washingtonban” – jelentette ki a Tényeknek adott exkluzív interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: „sosem gondoltam volna, hogy valaha egy európai parlamenti választásnak olyan súlya, felelőssége és lehetősége lesz a változásra, mint változás előidézésére, mint ennek az európai választásnak”. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.