2024-es ep-választás
Orbán Viktor a Hír TV-ben: Jól kell dönteni és huszonnégy óra alatt meg lehet állítani ezt a háborút!
Két és fél évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy háború fog kitörni a kontinensen, egy éve senki nem gondolta, hogy ebbe a háborúba az egész Európai Unió megpróbál majd beszállni, és három hete senki nem gondolta volna, hogy egy szomszédos ország miniszterelnökét megpróbálják megölni. Olyan dolgok fordulhatnak elő a közeljövőben, amikre ma nem gondolunk, vagy egyszerűen elhessegetjük a gondolatát is a fejünkből – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a Hír TV Napi aktuális című adásának különkiadásában. A miniszterelnököt Bayer Zsolt kérdezte, aki szóba hozta Szentkirályi Alexandra visszalépését is. Orbán Viktor erre úgy felelt: Alexandra egy bátor nő, és amikor belevágott, akkor egy nagyon nehéz célt tűzött ki maga elé. A Gyurcsány-klán vérforraló hazugságokkal, Magyar Péter gyűlölködve, de kifulladva készül a választásokra – Karanténvlog
Az utolsó erőket mozgósítja minden fél: amíg a Fidesz összefogással, pontos üzenetekkel és mozgósítva készül, addig a baloldal a legkeményebb gyűlöletkampányát és céltalan fröcsögését dobja be a választások előtt. A Karanténvlog végignézte az utolsó napok felhozatalát és abból szemezgettünk, amit az üres, ötlettelen, ám annál agresszívabb baloldal tett elénk a terítékre. A videó felvételét követően derült ki, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje visszalépett, azonban ezt az epizódot sem felejtettük ki. Nem felejtettük el, hogy a Gyurcsány-klán csúnyán leleplezte magát, immár nem először, de az egyik legegyértelműbb módon, hiszen az utóbbi hónapokban a külföldi vendégmunkásokat támadták, illetve a kormányt bírálták, hogy nyakra-főre beenged mindenkit. Ez a hazugság a szokásos húrokat pengette: arról már nem is beszélünk, hogy a bevándorlók érkezését maga Gyurcsány Ferenc szorgalmazta, a jelenlegi kormány pedig megállította az áradatot, ám az vérlázító, hogy a DK-s tatabányai polgármester asszony most arról beszél, hogy a helyi magyarok egoisták, az ukrán és ázsiai vendégmunkások azonban szorgalmasak. Természetesen nem felejthettük ki a kifulladó Magyar Pétert sem, aki egyre nagyobb ostobaságokba fut bele, miközben minél több ember látja önző, nárcisztikus és egyre agresszívabb énjét. Nézzétek most is a Karanténvlogot, vasárnap pedig ne felejtsetek el szavazni! Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.