52. nemzetközi eucharisztikus kongresszus (nek)
Jean-Claude Hollerich bíboros: Európa identitásválsága a gender-ideológia erőszakos elfogadtatásának is köszönhető
Európában még csak hivatkozni sem szabad az emberi lét természeti jellegére, nemi meghatározottságra, miközben lassan kötelezővé válik a genderideológia elfogadása – jelentette ki Jean-Claude Hollerich bíboros, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke az 52. Nemzetközi Kongresszuson tartott előadásában. Hollerich kiemelte: amikor az Európai Parlament a tagállamokra rá akarja erőszakolni az LMBTQ-közösség követeléseit, ezzel ellentmond annak az európai ideálnak, amely a kölcsönösség, a kultúrák egymás iránti tiszteletén alapul. A bíboros méltatta Magyarország erőfeszítéseit az üldözött keresztények megsegítése érdekében, ugyanakkor kiemelte: Európa országainak nem lenne szabad attól tartaniuk, hogy a menekültek befogadása miatt a kontinens elveszíti identitását.Azbej Tristan: máris keresztény áldozatokat követelt az afganisztáni tálib hatalomátvétel
Szomorú aktualitást adtak az 52. Eucharisztikus Kongresszus idejére ismét Magyarországon, a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a konfliktuszónákban című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójának a magyar kormány azon értesülései, hogy Afganisztánban a tálibok a keresztények módszeres kiirtásába kezdtek. Mint arról korábban Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője Facebook-bejegyzésében beszámolt, a magyar kormány azonnali segítséget nyújt az Afganisztánban lévő, vagy onnan menekülni kényszerülő keresztényeknek. A hétfő esti megnyitón – amelyen Erdő Péter bíboros és más egyházi méltóságok mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vett – Azbej Tristan portálunknak arról beszélt: a Hungary Helps alapelve szerint helybe, a szülőföldre kell vinni a segítséget, vagy ha ez nem lehetséges – márpedig ez Afganisztán esetében egyre több kockázatot jelent –, akkor a szülőföldhöz legközelebb álló országba.Semjén Zsolt: a Kárpát-medence magyar templomai nem azért újultak meg, hogy mecset vagy bevásárlóközpont legyen belőlük
Az utóbbi tíz évben a magyar kormány támogatásával több mint háromezer templomot tataroztak szerte a Kárpát-medencében, az alapoktól a tetőig, és százötven új templom épült, de nem azért, hogy mecset vagy bevásárlóközpont legyen belőlük – hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes az 52. Eucharisztikus Kongresszus idejére ismét hazánkban látogatható Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a konfliktuszónákban című vándorkiállítás megnyitóján arról is beszélt: sok millió magyar adta az életét a százötven éves török hódoltság és az iszlámmal vívott háromszáz éves háborúban azért, hogy ne kelljen a saría árnyékában élniük. Mi hozzájuk vagyunk hűségesek – hangsúlyozta Semjén Zsolt.Szent István boldog lehet az örökkévalóságban - dr. Farkas Attila atya a budapesti eucharisztikus kongresszusokról
A pogány magyarságot megtérítő Szent István boldog lehet az örökkévalóságban, hogy amit ő elkezdett, az be is fejeződött – fogalmazott portálunknak adott interjújában a 92 éves dr. Farkas Attila atya, művészettörténész, a Szent István Bazilika nyugalmazott lelkésze, hozzátéve, államalapító királyunk rendelése szerint a magyarság ezer éve őrzi a krisztusi hitet. Farkas Attilát az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus nyitómiséjén kérdeztük többek között arról, milyen volt a 83 évvel ezelőtti első budapesti kongresszus, amelyen elsőáldozóként maga is részt vett."Az Úr betér szívetek hajlékába és veletek marad" - Angelo Bagnasco bíboros prédikációja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén
"Nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén; nem vagy egyedül az élet csodálatos misztériumával szemben; nem vagy egyedül szabadság és örökkévalóság iránti szomjúságoddal. Bárhol is tartózkodsz, nem vagy láthatatlan. Isten szeretettel tekint rád!" - fogalmazta meg a Szentlélek modern emberhez szóló üzenetét Angelo Bagnasco bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén. A bíboros többek közt arról is beszélt, a hit nem tiltások sorozatát jelenti, hanem egy hatalmas igen az örömre, még akkor is, ha az elkötelezettséget kíván.Ajánljuk még