Pesti Srácok

Semjén Zsolt: a Kárpát-medence magyar templomai nem azért újultak meg, hogy mecset vagy bevásárlóközpont legyen belőlük

Semjén Zsolt: a Kárpát-medence magyar templomai nem azért újultak meg, hogy mecset vagy bevásárlóközpont legyen belőlük

Az utóbbi tíz évben a magyar kormány támogatásával több mint háromezer templomot tataroztak szerte a Kárpát-medencében, az alapoktól a tetőig, és százötven új templom épült, de nem azért, hogy mecset vagy bevásárlóközpont legyen belőlük – hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes az 52. Eucharisztikus Kongresszus idejére ismét hazánkban látogatható Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a konfliktuszónákban című vándorkiállítás megnyitóján arról is beszélt: sok millió magyar adta az életét a százötven éves török hódoltság és az iszlámmal vívott háromszáz éves háborúban azért, hogy ne kelljen a saría árnyékában élniük. Mi hozzájuk vagyunk hűségesek – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt mutatkozott be a budapesti nagyközönségnek az a Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a konfliktuszónákban elnevezésű vándorkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely Washington, New York, Róma és München után most ismét hazánkban is megtekinthető, hogy aztán az Európa Tanács aktuális soros elnöksége programjának részeként Strasbourgba költözzön. A megnyitón részt vett mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, akit a kereszténység európai helyzetéről kérdeztünk.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Kárpát-medence magyar templomai nem azért újultak meg, hogy mecset legyen belőlük

PestiSracok facebook image

Semjén Zsolt felidézte, hogy az utóbbi tíz évben több mint háromezer templomot tataroztak szerte a Kárpát-medencében, az alapoktól a tetőig, és százötven új templom épült. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta:

A politikus elmondta: a több évszázados marxista és neomarxista aknamunka eredményeként Nyugat-Európa a teljes önfeladás állapotába került, folyamatosan próbálják „kilúgozni” Európából a keresztény civilizáció jegyeit, keresztény gyökereit. A miniszerelnök-helyettes hozzátette: ennek egyik jele, hogy a templomokat mecsetekké alakítják át, és sok esetben pedig bevásárlóközpont lesz belőlük, vagy a helyükön. E folyamatok tükrében pedig nem csoda, hogy az identitását, karakterét vesztett Nyugat-Európába úgy hatol be az iszlám, mint kés a vajba. Semjén Zsolt szerint ennek egyik indikátora a felelőtlen migrációs politika, amely összekeveri a menekülteket a gazdasági bevándorlókkal. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy bár ennek rövid távon van politikai haszna, hiszen a migráns tömegek kezdetben a baloldalra fognak szavazni, előbb-utóbb azonban létrehozzák a párhuzamos társadalmaikat. Mint fogalmazott,

Akikhez hűségesek vagyunk

Semjén Zsolt hangsúlyozta: a nyugat-európai államoknak szíve joga, hogy bevándorlóországgá váljanak, bár sok esetben ez már nem választás kérdése. Mint kifejtette, a folyamat hasonlatos a béka példájához, ahol a szerencsétlen állat a lassan melegített vízben észre sem veszi, hogy megfőzik. A miniszterelnök-helyettes szerint ez történik Nyugat-Európában, ahol az újabb és újabb migrációs hullámok jelentik a víz lassú felforralását a béka alatt. Semjén Zsolt kitért arra: a jelenlegi francia generáció az utolsó, amely még francia életet élhet Franciaországban. Hozzátette: mivel évszázadokig húztak hasznot gyarmataikból, most nyögik ennek következményét, de senki nem is akarja megszabni sem a franciáknak, sem a németeknek, hogy kivel éljenek együtt, ugyanakkor ők sem írhatnak elő semmit a lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, horvátoknak, magyaroknak, akik még élhetnek magyar, cseh, horvát, lengyel életet. Semjén Zsolt kiemelte: sok millió magyar adta az életét a százötven éves török hódoltság és az iszlámmal vívott háromszáz éves háborúban azért, hogy ne kelljen a saría árnyékában élniük.

– jelentette ki Semjén Zsolt.

Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.