7-es cikkely
Hazánk után Lengyelországot is a hetes cikkellyel fegyelmeznék
A lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben.December 7-én tartják a meghallgatást az EP-ben a magyar jogállamiságról
December 7-én tartják a meghallgatást a jogállamiság magyarországi helyzetéről az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságában (LIBE). Hírek szerint az ülésen a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Amnesty International, illetve az Alapjogokért Központ képviselői is jelen lesznek. Szakértők szerint a jelentés szeptemberben kerül majd az EP plenáris ülése elé, és a testület ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.Semmit sem bocsát meg az Orbán-kormánynak az európai baloldal
Az áprilisi brüsszeli plenáris vita után nem sok jóra lehetett számítani a zárószavazáson sem, amely előtt borítékolható volt, hogy a baloldal állásfoglalását fogja elfogadni az Európai Parlament. A dokumentum részletesen végigsorolja – sok-sok aggódás és sajnálat kifejezése közepette – az összes olyan fontosabb, nem gazdasági jellegű kormányintézkedést 2010 óta, amelyekkel rendszeresen tele van a hazai ellenzéki sajtó. Az Orbán-kormányt legnagyobb kedvvel bíráló külföldi EP-képviselők magyarországi ügyekkel kapcsolatos tájékozatlanságát elnézve nyilvánvaló, hogy az EP négy baloldali frakciója által jegyzett szöveg a magyarországi baloldal boszorkánykonyháján készült. Legfontosabb követelései azonban már Soros György világképét tükrözik, hiszen ezek a CEU által támadott felsőoktatási törvény, a külföldről pénzelt civil szervezetek átláthatóságát szabályozó törvénytervezet, valamint a migrációs özönt megállító intézkedések visszavonása. Végső fegyverként bevetnék a hírhedt, de még sosem használt 7-es cikkelyt is Magyarország ellen.Elfogadta az EP ballib többsége a hazánkat elítélő határozatot – Akár a szavazati jogunkat is elvehetik (Frissítve!)
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerda délután 393 igen szavazattal 221 nem ellenében. Ennek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben. Az MSZP-sek megszavazták a hazaárulással egyenértékű határozatot, a jobbikosok viszont nem. A kormánypártok szerint torz, valóságtól elrugaszkodott a határozat, amellyel nyomást akarnak gyakorolni hazánkra a bevándorláspolitikában.Ajánljuk még