abc
Trump „három az egy ellen” vitázott és Orbán Viktort idézte
A konzervatív körök élesen kritizálták az ABC moderátorait a keddi elnöki vita után, amely Donald Trump és Kamala Harris között zajlott. Donald Trump Jr. és más prominens republikánusok úgy látták, hogy a moderátorok elfogultan kezelték a vitát, értelemszerűen Kamala Harris javára. Tulsi Gabbard és Marco Rubio szintén felháborodásukat fejezték ki, míg Trump maga is úgy fogalmazott, hogy hárman voltak ellene. Az ABC moderátorai folyamatosan "tényellenőrizték" Trump kijelentéseit, míg Kamala Harris esetében ez nem volt megfigyelhető. Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok mostani rossz gazdasági helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatja. Mint fogalmazott kedd este az első televíziós vitában Kamal Harris-szel, milliók özönlenek az országba, akik elveszik az emberek munkáját. A vitában hazánknak is jutott szerep, Donald Trump Orbán Viktortól idézett. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban