adatkezelési hiányosságok
Hollik szerint már önmagában is álszent Gyurcsány konzultációja
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján már önmagában is álszentnek nevezte, hogy a baloldal vezetője online konzultációt kezdeményezett a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Hiszen – folytatta – éppen Gyurcsány Ferenc volt az a politikus, aki kormányon elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát, nehéz helyzetbe hozva ezzel az időseket. A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: az adatvédelmi hatóság vizsgálatát követően ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja ezt a konzultációt szabálytalan és tisztességtelen adatszerzésre használta fel.A NAIH szerint szabálytalan és tisztességtelen a DK online konzultációja
Szabálytalan és tisztességtelen a Demokratikus Koalíció (DK) nyugdíjasok helyzetéről szóló online konzultációjának az adatkezelése – mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.Ötmilliárd dolláros büntetést szabott ki a Facebookra az Egyesült Államok szövetségi hatósága
Amerikai lapértesülések szerint a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) ötmilliárd dolláros büntetést szabott ki a Facebookra adatkezelési hiányosságok és a titoktartási kötelezettség megsértése miatt. Amennyiben az igazságügyi minisztérium jóváhagyja a hatóság döntését, akkor ez lesz a legnagyobb büntetés, amelyet a szövetségi kormányzat tech-vállalatra kiszabott. A bizottság tagjai 3:2 arányban hozták meg a döntést. A republikánus tagok valamennyien támogatták, a demokraták pedig ellenezték a büntetést. Sem az FTC, sem a Facebook nem kívánta kommentálni a büntetésről szóló információkat. Az igazságügyi minisztérium döntésének várható időpontja egyelőre nem ismert.Ajánljuk még