Pesti Srácok

A Brüsszel-fetisiszta Dobrev tesz az EU-jogra, ha saját voksvadász és adathalász akciójáról van szó

A Brüsszel-fetisiszta Dobrev tesz az EU-jogra, ha saját voksvadász és adathalász akciójáról van szó

A kommunistákról valahogy mindig „kiderül”, hogy nem is voltak igazi kommunisták, mert nem az igaz szocializmust építették. Mondhatnánk, azonnal maguk mögött hagyták legbecsesebb elveiket is, amint azok kényelmetlenné váltak nekik. Így járt Dobrev EurópaiEgyesültÁllamok Klára is, aki nyugdíj-konzultációs kezdeményezésével uniós irányelveket szegett. Természetesen ezt is csak az európai demokrácia nagyobb dicsőségére tette, hiszen tudjuk: az igaz szocializmus kivívása érdekében minden eszköz megengedett. Dobrevék pedig nem szerénykedtek, kiadós adathalász kérdőívet állítottak össze, amely érzékeny adatokat gyűjt a kitöltőktől, de az adatok felhasználása sem átlátható. Reméljük, senkinek sem fordult meg a fejében, hogy készülne a Dobrev-lista.

Az unió minden jó forrása, mi, mucsaiak pedig örülhetnénk, hogy egyáltalán szóban állnak velünk Brüsszelben. Ha a fényességes urak belénk törlik a lábukat, az pedig külön kitüntetés. Nagyjából ez a Demokratikus Koalíció elnevezésű Marx-emlékkör programja 2022-re, amelyért Dobrev lassan két éve bőszen lobbizik is az Európai Parlamentben. A DK-s Klára kommunikációját elnézve nekünk, egyszerű választóknak az a benyomásunk, hogy Gyurcsányné valójában nem is a magyar miniszterelnöki székre pályázik 2022-ben, hanem valamilyen uniós pozícióra. Persze az is lehet, hogy az EP-kampány után „bent maradt az öltözőben”, és nem szóltak neki, hogy ebben a körben csak a mucsaiak között lehet pozíciót szerezni.

Mindenesetre annyi biztos, hogy Dobrev a még nem is létező uniós irányelveket is számon kéri a választott magyar kormányon, akkor is – sőt, főleg akkor –, ha azok a magyar érdekeket sértik. Csakhogy az uniós szabályok betartásában éppen a DK nem túl sikeres: Dobrev legújabb kampányfogása ugyanis súlyosan sérti az EU által bevezetett adatvédelmi előírásokat, azaz a GDPR nevezetű uniós rendelet szabályait.

Forrás: Facebook
PestiSracok facebook image

Az uniós rendelet ugyanis szigorú előírásokat követel meg a személyes adatok kezelésénél, a DK konzultációjában ugyanakkor csak egy általános adatkezelési tájékoztató szerepel, amely nem rendelkezik pontos, átlátható módon a konzultációt kitöltők személyes adatainak felhasználásáról. Ez azt jelenti, hogy Dobrevék gyakorlatilag akármire használhatják a konzultációban szereplő személyes adatokat, amelyeket kötelező megadni.

Ráadásul a kérdőívben kifejezetten érzékeny személyes adatokat is kötelező megadni. A GDPR szabályai szerint ugyan lehet kérni ilyen adatokat, de megadásukat nem lehet kötelezővé tenni, valamint csak nagyon szigorú adatkezelési szabályok mellett lehet ezeket rögzíteni. Mint írtuk, a szigorú biztonsági előírások a DK konzultációja esetén hiányoznak az adatkezelési tájékoztatóból, így az érzékeny adatokkal bármit kezdhet a Gyurcsány-párt – így akár választás-manipulációs célokra is használhatja.

Külön érdekesség, hogy a kitöltőknek elérhetőségeiket szintén kötelező módon meg kell adniuk a konzultáció kitöltéséhez, az online felületen pedig nincs lehetőség arra, hogy a kitöltők jelezzék: nem szeretnének kapcsolatot tartani a párttal. Vagyis a kötelezően megadott elérhetőségeket a párt központjában tárolhatják, azon bármikor felkereshetik a konzultációt kitöltő személyeket.

Mindez természetesen nemcsak a közerkölcsöt, hanem a magyar, valamint uniós előírásokat is sérti. Hogy Brüsszelben vajon mikor kezdik el kongatni a vészharangot a GDPR megsértése miatt, az könnyen kitalálható, idehaza viszont azzal küzdhetünk az ilyen jogsértések ellen, hogy nem írjuk fel a nevünket a Dobrev-listára. De akár fel is lehet jelenteni ezt a társaságot.

Egyébként az ügyről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy szabálytalan és tisztességtelen. Közölte: ha panasz érkezik a hatósághoz az ügyben, a NAIH az Európai Unió adatvédelmi rendelete (GDPR) alapján köteles eljárást indítani.

A Gyurcsány-párt korábban online petíciót indított, hogy ne „lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség”. A csatlakozáshoz természetesen ki kell tölteni az adatainkat, amelyek feldolgozásában az Adatkezelési és Adatvédelmi Téjékoztató szerint külső partnerek működnek együtt a párttal. Ezek között található a San Fransisco-i Mailgun Technologies Inc. és a Palo Alto-ban található Manychat Inc., továbbá az észt Datadat OÜ nevű vállalkozás. Utóbbinál kapcsolattartóként egy ismerős név szerepel: Ficsor Ádám. Ő Gyurcsány miniszterelnöksége idején miniszterelnöki kabinetfőnök, Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején pedig titkosszolgálati miniszter volt. Ficsor 2016-ban alapította a DatAdat Professional Kft.-t, amelynek tulajdonosi körében helyet kapott a Gyurcsány-kormányok agytrösztje, a Demos egykori vezetője, Dessewfy Tibor is, de áttételesen érdekelt a vállalkozásban maga Bajnai Gordon exkormányfő is – emlékeztet a Mandiner.hu.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?