Áder jános
Megvan a legrockerebb Kossuth-díjasunk – Magasrangú állami kitüntetéseket adtak át az Országházban
A világjárvány idején a kultúra, a tudomány eredményei, a művészet, a kutatók munkája mutatta meg, hogy nem vesztettük el a jövő formálásának képességét – erről Áder János beszélt pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadásán. Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át az Országház Kupolatermében.Áder: a nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik
A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren. Áder János hangsúlyozta: az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (Galéria)
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, péntek reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.Áder János alapítványa keres megoldást a Velencei-tó helyzetére
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány hosszú távú, fenntartható megoldást keres a Velencei-tó helyzetére – mondta Krakkó Ákos, az alapítvány kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.A Szépművészeti Múzeumban találkozik Orbán Viktor és Ferenc pápa
Sajtóhírek szerint júniusban Ferenc pápa terve az volt, hogy magyarországi látogatása során nem találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal. Most viszont kiderült, hogy mégis találkoznak, mégpedig szeptember 12-én, a Szépművészeti Múzeumban.Áder János részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés szófiai csúcstalálkozóján
Áder János csütörtökön Bulgáriába utazik, ahol részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés szófiai csúcstalálkozóján – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t.Felavatták Szkander bég albán fejedelem szobrát a Városligetben
Ilir Meta albán és Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében felavatták Szkander bég (Kasztrióta György) albán fejedelem, nemzeti hős szobrát hétfőn, Budapesten, a Városligetben. Szkander bég Hunyadi Jánossal szövetségben harcolt az oszmán birodalom balkáni terjeszkedése ellen.Áder János elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését, miután értékelése szerint a törvény tizennyolc év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a tizennyolc év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.Ajánljuk még