adóemelés
Márki-Zay tanácsadója megmondta a tutit: nem lesz áfacsökkentés, de a középosztályt adóemeléssel sarcolnák
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója egy interjúban elszólta magát: kiderült, hogy a naponta hangoztatott ígéreteikkel ellentétben nem lesz a közös programban áfacsökkentés. Bojár Gábor a Szabad Európának nyilatkozva azt is elmondta, hogy nagyobb terhet rónának a középosztályra: megemelnék a közepes keresetűek jövedelemadó-kulcsát – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.A budapesti baloldal felkészült: brutális sarcokat fizettetnek a fővárosiakkal
December végén lejár a kormányzat adóstopja; a baloldali önkormányzatok kapva az alkalmon alig várják, hogy megemeljék a helyi hatáskörben lévő kommunális, építmény- és telekadót – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint van, ahol adókedvezményeket is beszántanak, de több helyütt a parkolási engedély kiváltása és a közterület-használat díja is emelkedhet a jövő év során. A baloldali önkormányzatok egy jelentős része már a novemberi testületi ülésen tárgyalta vagy tárgyalja a helyi lakosokat, vállalkozásokat jövőre sújtó adóemeléseket.Fidesz: Gyurcsányék rezsit és adókat emeltek
Gyurcsány Ferencék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, valamint elvettek egyhavi nyugdíjat – így kommentálta a Fidesz kedden az Országgyűlés költségvetési bizottsága DK-s elnökének a kormány gazdaságpolitikáját bíráló megnyilvánulását.A Fidesz szerint a baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel
A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet – mondta hétfői videonyilatkozatában a Fidesz szóvivője. A baloldal nemcsak a levegőbe beszél, hiszen kormányzásuk alatt is egyik adóemelés követte a másikat – jelentette ki Zsigó Róbert.Karácsony bevallotta, fosztogatásra készül - A baloldal az orvosi béremelés eredményét is lenullázná
A hiperpasszív angoltudású főpolgármester megszorítócsomag bevezetéséről beszélt a Partizán csütörtök esti élő adásában. Azt állította, erről a csomagról őt még meg kell győzni, az általa vezetett 99 Mozgalom júliusban meghirdetett gazdaságpolitikai programja azonban arra utal, hogy borítékolhatóan lesznek megszorítások a baloldal győzelme esetén. Karácsonyék a magyar családokra is kivetnék a fogyasztás és energiafelhasználás után fizetendő zöldadót. Sőt, az idén megindult orvosi béremelés eredményét az egykulcsos adó megszüntetésével agyonvágnák.Nem kell félni, nem fog fájni - Bidenék rekord nagyságú adóemelésre készülnek - Kell a pénz a "szociális" programra
Gyurcsányhoz hasonlóan az amerikai demokraták is így nyugtatgathatnák választóikat: nem kell félni, nem fog fájni. Az amerikai képviselőház demokrata párti képviselőcsoportja ugyanis az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemelését javasolja, hogy ebből finanszírozzák Joe Biden elnök 3500 milliárd dolláros szövetségi szociális-jóléti kiadásokra tett indítványát – jelentette a Washington Times című lap online kiadása.Volner Párt: Karácsony visszahozná Gyurcsány megszorító politikáját
Karácsony Gergely vissza szeretné hozni főnöke, a Gyurcsány Ferenc éveire jellemző megszorító politikát, és jelentős adóemelésre készül – jelentette ki a Volner Párt elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Volner János szerint Karácsony Gergely hatalomra kerülve vissza kívánja állítani a többkulcsos személyi jövedelemadó (szja) magasabb adókulcsait. Így egy olyan magyar, aki valamivel az átlag felett keres, arra számíthat, hogy több tízezer forinttal kevesebbet vihet haza – közölte Volner János. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy kőkeményen megadóztatná a vállalkozásokat, hiszen nem ért egyet a hazai alacsony adókulcsokkal.A politikai prolihergelés mélységei, avagy a progresszív adózás zsákutcája adóemeléshez vezet
A napokban két igen figyelemreméltó történés vonzotta a tekinteteket, az egyik Karácsony Gergely közgazdasági programja a progresszív adózásról – amely programot nem tartalmazott, viszont lózungokat annál inkább – a másik Jakab Péter videója, amelyben szó szerint elénekelte panaszait. Mindkettő ugyanannak a vélt célcsoportnak szól, azonban rövid gondolkodás után a nevezett célcsoport, ha esze van, visítva menekül minél messzebb a két figurától, ugyanis mindkét esetben egy elképzelt prolinak szólnak, amilyen a valóságban nincs.Ajánljuk még

















