advent
Böjte Csaba Debrecenben: "nem az anyagi javakban rejlik a boldogság"
Magyarországon négy településre is ellátogatott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány élő mobil betleheme, az Összetartozás Betlehem Karavánja. Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes és a Fővárosi Nagycirkusz a Szent Ferenc által 800 éve felállított greccioi betlehem jubileumára álmodta meg a nem mindennapi utazó installációt, azzal a céllal, hogy minél több emberhez el tudják juttatni a legfontosabb üzenetet, a szeretet törvényét. A betlehem karaván december 10 és 23 között tett körutat Székelyföldről indulva Hunyad megyében, a Partiumban, majd Magyarországra érkezett. Debrecenben, Jászapátiban, Miskolcon és Budapesten is lehetősége volt a jelenlévőknek magukra ölteni Mária, József, Erzsébet, a pásztorok vagy a napkeleti bölcsek ruháját és léphettek be a jászolba. Láttatni és megérinteni, ez volt a cél, ami a szerzetes szerint meg is valósult nagyon sok esetben. Olyanoknak is sikerült elvinni Jézus születésének ígéretét, akik, miként Böjte Csaba fogalmazott, nem nevezhetők ultrának a templomban.”Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs” - A Százak Tanácsa adventi levele
„Hinni akarjuk, hogy a java erők összefogásával, a nemzet jövőjéért felelősséget érzők értelmes párbeszédével képesek leszünk megvédeni magyar és európai értékeinket, nemzetünk erkölcsi alapjait” – áll a Százak Tanácsa adventi levelében, amelyet a nemzeti elkötelezettségű civil szervezet portálunkhoz eljuttatott, s amelyet alább változtatás nélkül közlünk.Vidám program vagy megterhelő feladat? – Így készülődnek a magyarok a karácsonyi időszakra (Videó)
Ajándékok, karácsonyi menü, Rorate és favásárlás. Advent elején már a legtöbben felkészítik lelküket és pénztárcájukat az ünnepi időszakra, és igyekeznek elkerülni a december 23-i pánikvásárlást. Elmondható, hogy a Karácsony elsősorban nem a feszült ajándékcsomagolásról szól, hanem a hagyományokról, a kikapcsolódásról és a közös családi programokról. Annak ellenére, hogy ez egy hagyományos keresztény ünnep, sok nem keresztény ember is megünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. Az ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a különböző mintázatú üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések. A PestiSrácok.hu stábja megkérdezte az utca emberét, hogyan is készülnek az ünnepi időszakra, illetve milyen árváltozásokat tapasztaltak az ajándékok és a karácsonyi ételek beszerzésekor. Részletek a videóban!Aki az emberiséget szereti, az mindig gyanús – forduljunk inkább felebarátunk felé az örömvasárnapon!
Az elmúlt évszázadban, a nyugat-európai társadalmakban, azaz az úgynevezett liberális demokráciákban egy olyan negatív előjelű szabadságfogalom logikája érvényesült, amelynek következménye az ember elidegenedési folyamata. A nagy materialista progresszió során az egyén először a természetes közösségektől, majd a másik embertől, utána az Istentől, legvégül pedig önmagától is elidegenedik. Nemhogy jobb és boldogabb élet lett osztályrészünk, hanem egyfajta magányos tévelygés, a szorongás és a civilizációs lelkibetegségek fenyegetése vár ránk, amely – a tapasztalatok szerint – drámaian rontja a nyugati ember életminőségét. Advent harmadik vasárnapja lehetőséget ad arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk magunkról, a felebarátunkról, a szeretetről, a kereszténységről, a szabadságról és Jézus Krisztus útjáról.Ábrahám Róbert: minden út Dachauba vezet – avagy advent Berlinben
A Friedrichstraßén ballagok egykedvűen, mélázva, nem messze az Unter den Linden sugárúttól, ami a germán Champs-Élysées kívánna lenni. De még ha a két helyszín közti távolság alig két nap alatt be is járható tankokkal – már ha egyszer sem süllyed el közben a Panzerkampfwagen –, szellemi értelemben akkor is egy világ választja el őket, csakúgy, mint a croissant-t és a virslibefőttet.A félelem átölelte az Adventet
A keresztény kultúra háromfrontos támadás alatt áll: fizikai erőszak, iszlám hódítás, s belső erózió. Talán utóbbi a legborzasztóbb, ugyanakkor végtelenül szomorú is egyben. Ostoba vitákat vívunk arról, hogy mi az európai (nyugati) civilizáció gyökere. Antikvitás? Zsidó és keresztény kultúra? Felvilágosodás? Szabadság, egyenlőség? Demokrácia? Netán jogállamiság? Dűlőre nem jutunk, miközben felemésztjük magunkat.Orbán Viktor elárulta, mikor jött rá, hogy nincs Mikulás (videó)
Orbán Viktor a TikTokon mondta el, mikor jött rá, hogy nincs Mikulás, de arról is beszél, hogy mi lesz azoknak a mikuláscsokiknak sorsa, amit senki nem eszik meg a családban.Ünnepi videóval jelentkezett Orbán Viktor: kiderült, hol volt Mikulás a magyar miniszterelnök
Orbán Viktor gimnazista korában Székesfehérváron, a Skála áruháznál teljesített szolgálatot Mikulásként - derült ki a miniszterelnök TikTok-csatornájára feltöltött videójából, amelyben a kormányfőt kérdezhette néhány ember a karácsonyról.Ajánljuk még