afganisztáni kivonulás
Ezeket a fegyvereket hagyták ott az amerikaiak a táliboknak
Lánczi Tamás politológus a Mozgástér blogon ismertette az amerikaiak által Afganisztánban hagyott hadianyagokat. Ahogy a politológus megfogalmazta ez nem kivonulás volt, hanem fegyverletétel, hiszen amint az alábbi táblázatból is kitűnik, egy európai ország is elégedett lehetne azzal a mennyiségű fegyverrel, amelyet a tálibok most kézhez kaptak.Újabb bombázás Kabulban, az afgán válság Európát is megroppanthatja
Újabb bombázás rázta meg Kabult, sajtóinformációk szerint vasárnap délután és hétfőn is robbantottak az afganisztáni fővárosban. Az amerikai haderő dróntámadást indított, ennek több halálos áldozata - köztük gyermekek - is van. A török külügyminiszter közben jelezte: az Afganisztánból kiinduló migráció válságos, nemcsak a térség országait, hanem Európát is sújtani fogja. Annak ellenére, hogy az amerikai hírszerzés és különböző szolgálatok hónapok óta figyelmeztették a várható afganisztáni összeomlásra, az amerikai elnök nem tett semmit ennek elkerülése érdekében. Minden jel arra utal, hogy Biden szellemi képességei nem teszik lehetővé azt, hogy a világ egyik vezető hatalmát kormányozza, ezért már egyre többen az elnök lemondását követelik.Biden gyakorlatilag felszámolja az USA afganisztáni diplomáciai képviseletét
Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is – jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva.Bajba került civilek helyett sört menekítettek a németek Afganisztánból
Ha a civilek kimenekítésében nem is, de valamiben jeleskedett a német hadsereg, ugyanis hatvanötezer doboz sört "mentettek ki" Afganisztánból. Egyes hírek szerint jobban megtervezték az afganisztáni táborokban feleslegessé vált német sör kimenekítését, mint a bajba került civilek mentését.Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről – közölte szombaton John Kirby, a Pentagon szóvivője. A Reuters közvetlenül Kirby bejelentése előtt közölte washingtoni illetékesekre hivatkozva, hogy négyezernél kevesebb amerikai katonai van most a reptéren.Az amerikai nagykövetség szerint újabb merénylet várható Kabulban
Az Egyesült Államok afganisztáni nagykövetsége újabb figyelmeztetést adott ki szombaton kora reggel a kabuli repülőtéren tartózkodó állampolgárai számára.Trump: ha én vagyok az elnök, nem történik meg a kabuli merénylet
Kemény üzenetet küldött Joe Bidennek hivatali elődje, Donald Trump. A republikánus ex-elnök a Fox Newsnak adott kétperces interjúban kifejtette: ha ő lenne az amerikai elnök, nem történt volna meg a tegnapi kabuli merénylet, valamint azt is, hogy Biden elhamarkodottan cselekedett az afganisztáni kivonulás ügyében.Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból
Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból – közölte a honvedelem.hu szerdán este. Azt írták: éjjel landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amellyel hazatért az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő valamennyi magyar katona.Ajánljuk még

















