agytröszt
Soviniszták mellé álltak a magyarokkal szemben a Tisza politikusai
Nem véletlenül hívjuk a baloldali politikusokat magyarországi ellenzéknek, nem pedig magyar ellenzéknek. Magyar ember ugyanis nem áll másik nemzet mellé a sajátjával szemben, ők viszont azon soviniszták mellett kardoskodnak, akik a határon túli magyarok jogait veszik el.Van-e világösszeesküvés, háttérhatalom...?
Stúdióban rendezték meg a Holdra szállást? Chemtrailt fújnak a repülőgépek, és ezzel irányítják az időjárást? Elvis ma is él, viszont Paul McCartney 1966 óta halott? Többek között ezek voltak a régi, nagy klasszikusok. És ezekkel viszonylag könnyű dolga volt az embernek, amikor egy vállrándítással vagy széles vigyorral akarta elintézni a dolgot...Európai konzervatív agytröszthálózatot hozott létre az Alapjogokért Központ
Alliance for the Common Good (ACG), vagyis Szövetség a Közjóért elnevezéssel európai think tank, agytröszthálózat jött létre öt ország keresztény-konzervatív politológiai központjainak részvételével az Alapjogokért Központ (AK) kezdeményezésére – jelentette be a szervezet létrehozása alkalmából megtartott keddi, budapesti sajtótájékoztatón az AK vezetője. Szánthó Miklós, aki az újonnan létrejött hálózat alelnöke is egyben, azt hangsúlyozta: azért döntöttek az ACG megalakulása mellett, mert egész Európában átfogó támadás alatt áll az „Isten, haza, család” gondolat.Ajánljuk még