ahmed h.
Callidus: Ahmed Há’ hogy nézel ki?
Akár ezt a kérdést is feltehették volna a Szegedi Törvényszéken, a mi Ahmedünk ügyének másodfokú tárgyalásán, akkor talán egy paraszthajszállal komolyabban vehető volna a történet, mint így. Ő ugyanis azt találta mondani, hogy nem ismer magára a rendőrség által rögzített fixkamerás felvételeken. Na most, minekután az esemény 2015 szeptemberében történt, nem pedig harminc évvel ezelőtt, a magyar átlagember fenntartja magának a jogot, hogy úgy érezze, Ahmed h-h-hülyének nézi őt, s vele egyetemben ugyanezt teszi védője, Bárándy Péter ügyvéd úr, a Medgyessy-kormány volt igazságügy minisztere, nemkülönben azok a huszonéves libák is, akik az Amnesty International és a MigSzol színeiben ültek a tárgyalóteremben, Ahmednek azonnali szabadságot követelő, vérvörös kitűzőkkel a mellyükön. (PolgárPortál-publicisztika)Hazugságokkal védi a röszkei terroristát Soros kedvenc „civil” szervezete
Ha arról van szó, Soros György egyik legmeghatározóbb „civil” szervezete, az Amnesty International elmegy egészen a végletekig, hogy egy Magyarországot nyíltan támadó terroristát felmagasztaljon és ártatlan bárányként tüntessen fel. Ha érdekük pedig azt kívánja, a valóság erőteljes eltorzítását is bevállalja a Soros-hálózat támogatását élvező Amnesty.Fidesz Sargentiniről: a Soros-hálózat embere Budapestre utazott nyomást gyakorolni
Judith Sargentini a Soros-hálózat embere, aki személyesen utazott Budapestre, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kormányra - reagált a Fidesz Judith Sargentini budapesti látogatására.Németh Szilárd - "ezek mind azt hiszik, és propagálják, hogy ők Magyarországon törvények felett állnak"
Egészen elképesztő, amit a balliberálisok megengednek maguknak. A HVG Konrád Györggyel közölt interjúban eljutnak egészen odáig, hogy kivégzésről beszélnek és a legsötétebb diktatúrák hangulatát idézik vissza - mondta a PestiSrácoknak Németh Szilárd arra a kérdésre, mit szól a liberális író kijelentéséhez, miszerint "a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova". A Fidesz országgyűlési képviselője Ahmed H. pere kapcsán tartott sajtótájékoztatót a képviselőházban arról, hogy a Soros György pénzelte civil szervezetek és a Soroshoz köthető politikusok egy terrorista felmentéséért kardoskodnak. Újságírói kérdésre szóba került az ÁSZ vizsgálata is, amin több ellenzéki párt fennakadt, az a DK, valamint az LMP is azt mondta, hogy nem fogja kifizetni a bírságot. Németh Szilárd szerint ezek a pártok, ellenzéki, liberális politikusok egy csapatba tartoznak Sorossal és a fizetett embereivel, mind azt hiszik és propagálják, hogy ők Magyarországon a törvények felett állnak.A Soros-szervezetek felsorakoztak Ahmed H. mögött
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint "a Soros György által fizetett NGO-k vagy álcivilek" felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött.Újabb hazugságverzióval állt elő Ahmed H.: "Segítőkész voltam Röszkén és csak a tömeget nyugtattam"
A röszkei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök tettek tanúvallomást hétfőn a Szegedi Törvényszéken a terrorcselekmény bűntettével vádolt Ahmed Hamed újraindult perében. A terrorcselekménnyel vádolt szír férfi korábbi vallomásait is ismertették, majd szembesítették az azokban kiütköző ellentmondásokkal. Ahmed H. ezúttal nem cukorbeteg édesanyjára, hanem a rendőrök által alkalmazott könnygázra hivatkozott, amitől öntudatlan állapotba került. A 41 éves férfi a "röszkei csata" néven elhíresült zavargás főszereplője. 2015 szeptemberében egy hangosbemondón keresztül vezényelte neki a határnál összegyűlt több száz fős migráns tömeget a kerítésnek és az azt védő rendőröknek. Ahmed Hamed ma újra összevissza beszélt a bíróságon. Először azt állította, hogy nem is dobálta a rendőröket, majd azt mondta, hogy mégis, de önkívületben. Újabb hazugságverziója szerint segítőkész volt és csak a felbőszült tömeget nyugtatta, a rendőröket pedig tisztelettudóan kérte...Soros aktivistái gyalázhatták meg Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét
Szombaton éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó Collegium Hungaricum épületét. A homlokzatra anarchista jelképeket és feliratokat festettek. Többek közt ezt: Szabadságot Ahmed H-nak. A szír férfi az a terrorizmus vádolt bevándorló, aki 2015 szeptemberében egy hangosbeszélőn keresztül kerítésbontásra és a rendőrök megtámadására uszította a határon felgyűlt migráns tömeget. Helyi forrásaink a rongálás mögött Soros György által finanszírozott civil szervezet aktivistáit sejtik.Törvénysértő volt a hatályon kívül helyező végzés Ahmed H. perében
Törvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el – mondta ki a Kúria kedden kihirdetett határozatában.Bárándy védence: egy szír, aki Orbán miatt lekéste Párizst
Két éve annak, hogy 2015. november 13-án az Iszlám Állam terroristái több, összehangolt támadásban, összesen 130 embert öltek meg Párizsban. A világ közvéleménye egy emberként hördült fel. Egyre-másra jelentek meg a részvétnyilvánító közlemények, a közösségi oldalak felhasználói francia trikolórra cserélték profilképeiket, és… És ennyi történt. Másnap már minden ment a maga útján, úgy, ahogyan a vérengzés előtti napon. Majdnem napra pontosan két hónappal a párizsi vérfürdő előtt azonban Magyarország Röszkénél föltartóztatta az Ahmed H. vezette több száz migránst, akik át akartak törni a határon. Megjósolhatatlan, hány volt közülük potenciális terrorista, és áthaladásukkal hogyan alakult volna még véresebbé, még brutálisabbá Párizs vérvörösben úszó fekete napja.Ajánljuk még