Ennyit számít Botkának az emberek egészsége: tömegrendezvényt szerveztek Szeged belvárosában Magyar ugar 2020 szeptember 16. Maga Botka László kérte arra szeptember 4-én a szegedieket közösségi oldalán, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket, néhány nappal később viszont pont az önkormányzat közlekedési cége és a szegedi reptér – amelynek vezetője Ujhelyi István korábbi sofőrje, a Szeviép-botrányban is vastagon érintett Báló Tamás – megrendezték a térség talán legnagyobb tömegrendezvényét, méghozzá a város közepén. A hétvégi szegedi repülőnapon a tiszai rakpart rövidke szakaszán a rendezvényen készült fotók tanúsága szerint több ezren lehettek, egymás hegyén-hátán. Hogy a jelenség mennyiben járult hozzá, azt nem lehet még tudni, de hétfőre jelentősen meg is ugrott Szegeden, illetve Csongrád-Csanád megyében a koronavírus-fertőzöttek száma.
Eladhatja a nemrég visszaszerzett reptér mellett az állami vagyon nagy részét a Tisza-kormány? Forró drót május 17.
Tartson ki, Elnök Úr! Összegyűlt a százezer aláírás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett Forró drót május 17. Példátlan kiállás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett.
Öt és fél millió forintot kell fizetnie Pócs Jánosnak, mert Ruszin-Szendi zsírleszívásáról írt Forró drót május 17.