Pesti Srácok

Ennyit számít Botkának az emberek egészsége: tömegrendezvényt szerveztek Szeged belvárosában

Ennyit számít Botkának az emberek egészsége: tömegrendezvényt szerveztek Szeged belvárosában

Maga Botka László kérte arra szeptember 4-én a szegedieket közösségi oldalán, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket, néhány nappal később viszont pont az önkormányzat közlekedési cége és a szegedi reptér – amelynek vezetője Ujhelyi István korábbi sofőrje, a Szeviép-botrányban is vastagon érintett Báló Tamás – megrendezték a térség talán legnagyobb tömegrendezvényét, méghozzá a város közepén. A hétvégi szegedi repülőnapon a tiszai rakpart rövidke szakaszán a rendezvényen készült fotók tanúsága szerint több ezren lehettek, egymás hegyén-hátán. Hogy a jelenség mennyiben járult hozzá, azt nem lehet még tudni, de hétfőre jelentősen meg is ugrott Szegeden, illetve Csongrád-Csanád megyében a koronavírus-fertőzöttek száma.

A Szeged International Airshow az ország legnagyobb repülős rendezvénye, amely eredeti formájában ugyan elmaradt a koronavírus-járvány miatt, csökkentett tartalommal azonban megtartották. Mivel a rendezvény ingyenes volt és azt nyílt téren, a Huszár Mátyás rakparton rendezték meg, nincs pontos kimutatás arról, hogy mennyien lehettek. Egyes becslések szerint akár több ezren is. A Szegedi Repülőtér Facebook-oldalára felkerült fotókon az látszik, hogy a parton, a lépcsőkön, a töltésoldalon hemzsegtek a nézelődök, egymás hegyén-hátán, az alapvető távolságtartási szabályokat is semmibe véve. Maszkot elvétve, néhány emberen látni mindössze.

Ezen a felvételen is elvétve látni maszkos nézőt. Fotó: Szegedi Repülőtér Facebook-oldala

Az AirPart Légishow-t Szeged város önkormányzatának közlekedési társasága, valamint a szintén önkormányzati érdekeltségű Szegedi Repülőtér rendezte. Ez már csak azért is pikáns, mert éppen a város polgármestere, Botka László szólította fel arra néhány nappal ezelőtt a szegedieket, hogy viselkedjenek felelősen, vigyázzanak egymásra és kerüljék a tömegrendezvényeket. Azt is megjegyezte, hogy az önkormányzat mindent meg fog tenni a szegediek védelmében. A jelek szerint a gyakorlatban ez annyira sikerült, hogy az önkormányzat cégei maguk is szerveztek olyan rendezvényt, de maga Botka is lelkesen támogatott más, olyan rendezvényt, ahol tömeg gyűlt össze és ahol könnyedén továbbadhatták egymásnak az emberek a vírust.

PestiSracok facebook image

Mert úgy hozta az élet, hogy ugyanazon a napon, amikor a polgármester bejelentette a járvány második hullámának megérkezését és arra kérte a szegedieket, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket és a tömegrendezvényeket, több százan gyűltek össze a szegedi Dugonits téren, hogy a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért tüntessenek. Ilyenkor persze nem tömeg a tömeg és nem zsúfoltság a zsúfoltság. Botka László nem volt rest dicsérni a tüntetőket, akik megmutatták, hogy Szeged magasról tesz a járványra a szabadság városa.

Ha nem lenne elég, hogy Szeged egyik főterén több százan kitették egymást a fertőzésveszélynek, még az SZFE hallgatóinak meghívását is elfogadták a vasárnapi élőláncos tüntetésre. Az volt a terv, hogy 5000 ember alkot láncot kézenfogva az egyetem és a parlament között. Hogy pontosan mi járult hozzá a drasztikus fertőzöttszám-emelkedéshez – az önfeledt repülőnapozás, összebújva az eget lesni a Tisza-parton a tömegben, netán a szegedi tüntetők által Budapestről begyűjtött import vírus –, nem lehet tudni pontosan. Az biztos: nem segített megelőzni a terjedést.

Megtelt a tiszai rakpart. Fotó: Szegedi Repülőtér Facebook-oldala

A kontaktkutatások még folyamatban vannak és nincsenek könnyű helyzetben a szakemberek. Egy dolog biztos: keddre rekordmértékben, 476-ra emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma a megyében.

Több Pick Szeged-játékos tesztje lett pozitív, ezért az egész csapat karanténba került. Egy Szegedhez közeli kistelepülésen, Kübekházán az egész falut fertőtlenítik, itt egy óvónő kapta el a koronavírust. Szintén pozitív lett a Szegedi Színház stábjának egy tagja, ezért több előadás is elmarad a teátrumban. Sajtóhírek szerint megfertőződött a szegedi mikrobiológiai intézet több munkatársa is, és a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján is megfertőződhettek koronavírussal. Továbbá három szegedi iskolában is felütötte fejét a járvány, több, mint 100 diák érintett.

Vezető kép: Szegedi Repülőtér Facebook-oldala, Airpart 2020 Szeged

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.