akasztás
Fideszesek fölakasztását, meglincselését, „fölszúrását” követeli a Gyurcsány-párt politikusa
Ordenáré stílusban gyalázza és akasztással fenyegeti a kormánypárti választókat Kroutil Gyula, az MSZP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció XVII. kerületi politikusa – hívta fel a figyelmet a kerületi Fidesz. A gyurcsányista Kroutilnak a Facebookon gurult el a gyógyszere, és tört elő belőle a bolsevik terrorista, a Tanácsköztársaság évfordulójához méltó akaszthatnék.A Jobbik hatvani elnöke támogatja, hogy felkössék fideszes riválisát
Sneider Tamás jobbikos politikus jobbkezének, a párt hatvani elnökének, Rákócziné Lózs Csillának a közösségi oldalán megint tetőfokára hágott a lincshangulat. A jobbikos kommentelők egy része nem szégyelli, sőt közhírré teszi, hogy bizony, fölakasztaná, „lámpavasra húzná” Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt, államtitkárt. Ennél is nagyobb baj, hogy a gyilkos indulatokat a jobbikos Rákócziné nemhogy próbálná hűteni, hanem maga is beállt a hörögve lincselő tömegbe, és egy lájkkal maga is egyetértését fejezte ki.„Dögölj meg a párttársaiddal együtt!” – üzente az MSZP-s politikus a Fidesz jelöltjének
„Dögölj meg a párttársaiddal együtt! Anyád már holnap járjon miattad feketében!” – többek közt ezt üzente egy Veszprém megyei szocialista őskövület Fenyvesi Zoltánnak, az ajkai-tapolcai körzet Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjének. A kéretlen Facebook-üzenet éppen a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján landolt Fenyvesi Zoltán fiókjában. Fenyvesi egy hónappal ezelőtt is kapott egy hasonló fenyegetést: akkor egy tapolcai MSZP-szimpatizánstól, aki nyugalmazott katonatiszt.A Jobbik programja a pogrom: akasztana a cukipárt bajai elnöke
Felakasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor (képünkön jobbra), a Jobbik bajai elnöke. Az utóbbi napokban több ellenzéki politikus is akasztással fenyegetőzött. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek szombaton a történtekről azt mondta: felháborító, elfogadhatatlan és példátlan a Jobbik politikusának megnyilatkozása, ezért felszólítják, azonnal mondjon le, és felszólítják Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy pártjában azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket.Működik az ellenzéki gyűlöletkampány, már az Átlátszó kommentelői is akasztásra vágynak
Elérte célját a hónapok óta tomboló ellenzéki gyűlölethullám, hiszen láthatóan átragadt az emberekre is. Az Átlátszó.hu mai tüntetésről szóló facebookos tudósítása alatt megmutatkozott, hogy a balliberális szavazótábort sikerült erőszakra hangolnia a haladó sajtónak.Akasztgatásról álmodik a baloldal hódmezővásárhelyi üdvöskéje, ha már választási esélye nem sok van
Sosem volt megosztottabb a magyarországi ellenzék 2010 óta, mint most, akad azonban olyan dolog, amely a politikai ellentétek sokasága ellenére összeköti a baloldalon tolongó szereplőket. Talán ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt mögött is felsorakozott a teljes ellenzék, hiszen most megmutatta: ugyanúgy gondolkodnak a hatalomszerzés módjáról. Különös ugyanakkor, hogy az akasztgatás sokkal inkább jut eszükbe megoldásként, mint a választási győzelem.Fideszeseket akasztana a Jobbik békéscsabai képviselőjelöltje
Mészáros Lőrincről és a fideszesekről értekeztek a Jobbik békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook oldalán az ismerősei, ahol javaslatot is tettek arra, "mindegyik akasztásra való". Kocziha Tünde a közösség egyedüli tagjaként lájkkal jutalmazta a bátor megnyilvánulást - fedezte fel az Origo.Megkésve - Elhatárolódott a vezető román kormánypárt volt miniszterelnöke fenyegetőzésétől
Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától. Dragnea a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni."Lobogó mandátum"?!? - Tudose nyilatkozatban tagadja, hogy miről beszélt
Mihai Tudose román miniszterelnök hétfőn azt mondta, nem beszélt akasztásról, amikor múlt héten az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozatát kommentálta. Ugyanakkor leszögezte, románként határozottan fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten - még békés egyeztetéseken sem - képezheti alku tárgyát Románia területi integritása, nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról. A kérdés már csupán az, hogyan loboghat egy mandátum?Ajánljuk még