Pesti Srácok

Működik az ellenzéki gyűlöletkampány, már az Átlátszó kommentelői is akasztásra vágynak

Működik az ellenzéki gyűlöletkampány, már az Átlátszó kommentelői is akasztásra vágynak

Elérte célját a hónapok óta tomboló ellenzéki gyűlölethullám, hiszen láthatóan átragadt az emberekre is. Az Átlátszó.hu mai tüntetésről szóló facebookos tudósítása alatt megmutatkozott, hogy a balliberális szavazótábort sikerült erőszakra hangolnia a haladó sajtónak.

Gondolhattuk, hogy a balliberális sajtómunkások és értelmiségiek részéről az utóbbi időben eleresztett, erőszakot hirdető megnyilvánulások nem csak öncélú dühöngések, ahogy azt is, hogy nem lesznek hatástalanok. Olyan emberekről van ugyanis szó, akik többsége széles közönséghez jut el, ezért annyi felelősségérzetnek kellene lennie bennük, hogy nem tüzelik az emberekben az erőszakosságot. A jelenség rendszeressé válását nézve azonban könnyen lehet, hogy éppen ez a céljuk, hiszen törvényes úton nem tudják eltávolítani az Orbán-kormányt, és nyilvánvalóan a saját vérszomjuk is kevés ehhez, így nem marad más, mint az erőszakos ösztönöket minél többekben felkorbácsolni.

Az Átlátszó követői fogékonyak a sokat hangoztatott akasztásra. (forrás: facebook.com/Átlátszó)
PestiSracok facebook image

Éppen egy éve Gulyás Márton, az önmaga szerint galamblelkű anarchista provokátor a XX. század egyik erkölcsi mélypontját jelentő munkatáborok mellett tette le a voksát, majd éppen az Átlátszó munkatársa folytatta a sort, amikor fideszes hullákat akart lapátolni. Elégedettek lehetnek, hiszen látszik, sikerült az Átlátszó olvasóit úgy kondicionálni, hogy nagy kéjjel néznék a nyilvános kivégzéseket. Ahogy elégedettek lehetnek a későbbiek is, hiszen előbb a 24.hu újságíróinak szottyant kedvük némi nyilvános akasztásra, majd Konrád György lengette be Orbán Viktor kivégzését, Ceauşescu román diktátor sorsával fenyegetve őt. Legutóbb Márki-Zay Péter, a „demokratikus” ellenzék hódmezővásárhelyi képviselőjelöltje adta bizonyságát, hogy tőle sem állna távol az efféle megoldás. És a sornak valószínűleg még nincs vége, hiszen több, mint egy hónap van hátra a választásokig, tehát ennyi ideig tombolhatnak az ellenzéki erők sajtósai és független gondolkodói, akik a szavazók bizalmának elnyerésében nem jeleskednek, viszont láthatóan igazi erőszakik. Akik pedig olvassák őket, veszik a lapot, és már ők is akasztanának.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.