Pesti Srácok

Vérügyészként vallatna Dániel Péter, az Átlátszó újságírója pedig "gyilkolászna" is

null

Még ki sem hűlt Gulyás Márton ügye, amikor munkatáborba küldte volna a neki nem tetsző „NER-bűnözőket”, a nemzeti ünnepen újabb ellenzéki megmondóemberek villantak meg Dániel Péter exügyvéd és Bőtös Botond újságíró személyében. Az önmagát demokratának nevező oldalról egyre többször derül ki, hogy nemcsak a kapcsolati hálózatát, de az elveit is az 1919-es és az 1945 utáni bolsevik diktatúrától örökölte. Ezek az elszólások arra pont jók, hogy megmutassák, mi motoszkál a fejükben, és milyenek lennének azok a demokratikus módszereik, amelyekkel az általuk gyűlölt „orbáni diktatúrával” szemben járnának el.

Gulyás Márton hamar megszeppent múltkor, miután kiderült, nem csak a szokásos szűk körhöz jutottak el a szabadjára engedett vágyai. Erre hamar bocsánatot kért, és sietett leszögezni, hogy ő valójában a gondolataitól merőben különböző elveket vall. A két újabb megszólaló viszont sokkal keményfejűbb ennél, ők bizonyára büszkén feszítenének abban a sorban, amelyet Kun Béla és Szamuely Tibor csapata nyitott, és amelybe Rákosi Mátyástól Farkas Mihályon, Péter Gáboron át Biszku Béláig és Kádár Jánosig beállt az összes véreskezű kommunista.

Dániel Péter egyenesen a PestiSrácok.hu-nak küldte el levelét, amely azért keltette fel a figyelmünket, mert a szokásos, nívótlan gyalázkodáson túl valami más is van benne. A gyurcsányista exügyvéd ezúttal beavatott minket lelke rezdüléseibe, és kiderült, hogy még nem mondott le a Magyarországon csúfosan megbukott jogi tevékenysége folytatásáról. Ahogy minden kisfiú arról ábrándozik, hogy tűzoltó vagy űrhajós lesz, Dániel Péter nagyon-nagyon szeretne vérügyész lenni. Igen, olyan szakmában szeretne elhelyezkedni, amely Magyarországon 1945-ben jött divatba, majd 1956 kapcsán volt a delelőjén, mára pedig már csak szórványosan találkozni a nyomaival. Dániel kifejtette, hogy Orbán Viktor meg fogja kapni a méltó büntetését, a „szarházi, hazug zugfirkász” PestiSrácok.hu-val együtt. Itt át is adjuk a szót a magyar törvények elől külföldre menekült, bukott ügyvédnek, hadd mesélje el ő, hogy milyen demokráciát szeretne:

PestiSracok facebook image
Eredeti verőszoba a Terror Házában. Ha Dániel Péteren múlna, nem múzeum lenne. (fotó: terrorhaza.hu)

Nem elég, hogy ez a szelíd demokrata ember ügyészként szeretné elítéltetni azokat, akikkel politikailag ellentétes oldalon áll, hanem igazi ínyencként még a kihallgatásukat is lebonyolítaná. Abból a sejtelmes három pontból ítélve, könnyen elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc egyik legnagyobb híve ugyanúgy lubickolna a körömletépésekben, mint kommunista elődei.

A nagyobbik csak kínvallatna, a kicsi gyilkolászna is

Dániel Péterhez ugyan nem fogható Bőtös Botond munkássága, ám a Soros-alapítvány által pénzelt Átlátszó, valamint az Index újságírója is remekül szemléltette az ellenzéki habitust. Ugyanúgy a tumblr-en szórta a bölcsességet (egy kormánypárti hozzászólónak), ahogy múltkor Gulyás Márton, de Bőtös nem elégszik meg a munkatáborokkal. Ő igaz demokrataként azt akarja, hogy még demokrácia „visszaállítása” előtt legyen azért egy kis köztes időszak, amikor kiélheti vérgőzös hajlamait:

Bőtös talán abban bízik, hogy elvtársai majd lefogják neki, akit el akar intézni. (fotó: facebook.com/Bőtös Botond)

A „demokrata” ellenzékiek láthatóan iszonyúan éheznek a hatalomra, mind nehezebben viselik, hogy nem ők birtokolják, és már nem is csinálnak titkot abból, hogy ha választással nem megy, hát megkaparintanák ők akármilyen más módszerrel. Ahogy nő bennük a feszültség, egyre több elszólással rántják le a leplet saját értékrendjükről, és egyre világosabbá válik az is, hogy melyik múltbeli csapatnak az egyenes folytatása ők. Rajtuk nem múlna a Kun Bélával kezdődött és egyelőre Kádárral végződő sor folytatása. Nehéz ma elképzelni, hogy mindaz, amit a Terror Házában látunk, nemcsak múzeum és egy letűnt, véres kor tanúja, de érdemes észben tartani, hogy van ebben az országban jó pár balliberális, akik szívesen megismételnék ugyanazt, mert ugyanakkora gyűlölet mozgatja őket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.