aktanyilvánosság
Ügynökök, ügynökakták, aktanyilvánosság – 2. rész
Az első részben jellemző ügynöktörténetekkel világítottuk meg, hogy minden eset más és más, nem lehet egységes erkölcsi megítélés alá vonni az ügynököket. Csak történészi munkával lehet feltárni, kit milyen felelősség terhel. A folytatásban külföldi példákról lesz szó.Ügynökök, ügynökakták, aktanyilvánosság
Az ellenzék már vagy egy évtizede azzal támadja a Fideszt, hogy miért nem hozza nyilvánosságra az „ügynökaktákat”. Utoljára Karikó Katalin ügye kapcsán olvastam sok helyen, hogy bezzeg ha nyilvánosak lennének az akták...! Pedig már évek óta nyilvánosságra került az, hogy Karikónak 6-os kartonja van...Ügynök volt, meg nem is: Schiffer Ferencet beszervezték, de nem volt hajlandó jelenteni – Az aktanyilvánosságért harcoló Schiffer András néhai nagybátyjának története
Schiffer András évek óta következetesen viszi az aktanyilvánosság ügyét. Az ügyvéddel elbeszélgettünk a PestiTV Hálózat című műsorában, ahol szóba hoztuk egyik nagybátyját, Schiffer Ferencet, akiről kikutattuk, hogy az állambiztonságnak dolgozott. Vagyis nem. Vagyis mégis. Schiffer Ferenc újságíró volt, és a szokásos módon akarták beszervezni: az lett volna a "jutalma", hogy külföldi tudósító lehet. Elvileg vállalta, de ismert baráti-haveri társaságáról (például Mészöly Kálmánról) mégsem volt hajlandó jelenteni, aztán már a találkozókra sem ment el. Az ő ügye is bemutatja, mennyire összetettek az ügynökügyek. Schiffer papíron titkosmunkatárs volt, de nemigen végzett érdemi munkát. Az eredmény: sohasem lett külpolitikai tudósító. Schiffer András nekünk azt mondta, nagybátyja felemlegette ezt az ügyet még a hetvenes években a család előtt, azt mesélve, hogy azzal sikerült leráznia az állambiztonság tisztjeit, hogy túl pletykás, megbízhatatlan.Ajánljuk még