aktivisták
Mindig is szerettük Perut, ahol már mentális betegségnek számít a transzneműség – The Right Brothers
Peruban mentális betegségnek nyilvánították a transzneműséget. Szóval most már nem csak a gyönyörű természeti adottságai miatt, de a normalitás miatt is ajánlott célpont lehet a dél-amerikai ország. De ahogy közeledünk Európa felé, úgy lesz minden egyre furcsább: itt van például az a két idős hölgy, akik 82 ás 85 évesen is aktivistának álltak, és az olaj ellen tüntetve megpróbálták tönkretenni a Magna Chartát. Közben pedig az is kiderült, hogy nem szabad senkinek olyan dolgot mondania, amit előtte egy náci már kimondott, tehát ha Hitler valakinek régen azt mondta, hogy “boldog születésnapot”, akkor az gyűlöletbeszéd. Márpedig biztosan mondta, legalább egyszer. Tudatos idegtépés – Klímaügyi emberkísérlet zajlik Nagy-Britanniában
Ha a britekre gondolunk, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy miért nem előnyös egy szigeten élni. Ennek csak az egyik oka a sok közül, hogy Nagy-Britanniában jelen pillanatban is egy igen komoly emberkísérlet zajlik a klímavédelem kapcsán, a téboly pedig olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a helyiek – kis túlzással – szerencsésnek mondhatnák magukat, ha Karácsony Gergely lenne a közlekedési miniszterük. A helyzet egyébként véresen komoly, a történetben önjelölt "zöld civilek" és a politika is mélyen benne van, a brit városokban élők pedig éjszaka gyújtogatáshoz és rongáláshoz kell, hogy folyamodjanak, ha élni akarják a mindennapjaikat. Ez sajnos így sem sikerül: a lakosok a tervek szerint évente csak 100 alkalommal hagyhatják el a körzeteiket, természetesen a jobb levegő és a zöldebb jövő reményében. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.