Áldozatsegítő központ
Pesti Riporter – Az Áldozatsegítő Központok hálózatszerűen működnek, idén tizenötezer embernek tudtak segíteni (Videó!)
Nemrég adta át Varga Judit igazságügyi miniszter Nyíregyházán az ország kilencedik Áldozatsegítő Központját. Az első még 2017-ben nyitotta meg kapuit, 2025-ig viszont minden megyében lesz egy-egy ilyen bázis. A Pesti Riporter keddi adásában Szeiler Orsolya, az igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy úgynevezett „trónfosztott” szerepben voltak a büntetőeljárásban idáig az áldozatok, ugyanis sem a sérelmükkel, sem a kárukkal nem foglalkozott az eljárásrend. A központok most a kormányhivatalokat kiegészítve dolgoznak, a traumák feldolgozásában is segítenek és biztonságot is adnak az áldozatoknak. Egy hálózat kiépítése zajlik, hogy a szolgáltatásokat minél közelebb tudják vinni a bántalmazott emberekhez, sorsukat pedig tovább kísérik. A tavalyi évben több mint tízezer, idén pedig már tizenötezer áldozatnak tudtak segíteni a központon keresztül – részletezte a helyettes államtitkár.Nyíregyházán nyílt meg az ország kilencedik Áldozatsegítő Központja
Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át ma Nyíregyházán. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények áldozatai számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.Bővítené a kormány az áldozatvédelmi rendszert
Újabb törvénymódosítással bővítené a bűncselekmények áldozatainak jogvédelmi lehetőségeit a kormány. A módosítás értelmében kibővítik azon bűncselekmények körét, amelyek esetében a nyomozóhatóság a nyomozása során ismertté vált sértettet vagy feljelentőt azonnal tájékoztatja az áldozatsegítési szolgálatokról, a lehetséges támogatásokról és adatainak az áldozatsegítő szolgálat részére történő továbbításáról.Varga Judit: minden Magyarországon bajba jutott állampolgárt azonnali segítséghez kell juttatni
Az a cél, hogy Magyarországon minden bajba jutott állampolgár, minden bajba jutott honfitárs azonnali és testreszabott segítséghez juthasson – mondta az igazságügyi miniszter kedden, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Varga Judit hétfőn adta át a szolnoki Áldozatsegítő Központot, amely a nyolcadik ilyen intézmény az országban.Megnyílt a veszprémi Áldozatsegítő Központ
Nőként, édesanyaként és igazságügyi miniszterként kiemelt feladatomnak tekintem az áldozatok és a családok védelmét, ezért fontos számomra, hogy az áldozatsegítés rendszerét a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tegyük – hangsúlyozta Varga Judit, aki arról adott hírt közösségi oldalán, hogy megnyílt a veszprémi Áldozatsegítő Központ.Varga Judit a zaklatás áldozataira hívta fel a figyelmet
Az Áldozatsegítő Központ tevékenységére hívja fel a figyelmet az igazságügyi miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében, hangsúlyozva: a zaklatás áldozatai számára is van segítség. Varga Judit azt írta, a mai világban a zaklatásnak többféle formája elképzelhető. Sokan ismerhetünk is környezetünkben olyan embereket, akik zaklatás áldozatává váltak – fűzte hozzá.Varga Judit a rosszindulatú posztokat írogató Szél Bernadett orrára koppintott
Az igazságügyi miniszter szerint Szél Bernadett független országgyűlési képviselő "rosszindulatú posztokat írogat", amivel aláássa az áldozatsegítő rendszerbe vetett bizalmat, s így árt a bajba jutott embereknek. A tárcavezető rámutatott, hogy hiába hívták az ellenzéki képviselőt, Szél Bernadett nem volt kíváncsi az Áldozatsegítő Központ eredményeire, ám arra nem volt rest, hogy rosszindulatú és valótlan állításokat terjesszen a szervezet tevékenységéről a Facebookon. Az igazságügyi miniszter ezért példásan helyretette a valóságferdítő ellenzéki politikust.Varga Judit az unokázós csalásokról: Mutassuk meg idős hozzátartozóinknak ezt a videót!
Az unokázós csalásokra hívja fel az idősek és családtagjaik figyelmét az Áldozatsegítő Központ Hétköznapi történetek című video-podcast-sorozatának következő része – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.Varga Judit: sikeresen indult az áldozatsegítő kampány
Varga Judit Facebook-oldalán számolt be a nemrégiben indult áldozatsegítő kampány sikeréről: mintegy negyedmillióan nézték meg a közösségi médiában elérhető, az Áldozatsegítő Központ Hétköznapi történetek című videopodcast-sorozatának első, kapcsolati erőszakról szóló részét.Ajánljuk még