aleksandar vučić
A szerb elnök jobban örült volna Trump győzelmének
Nem siet az elsők között köszönteni Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet az amerikai elnökválasztáson elért sikerével kapcsolatban Aleksandar Vucic szerb államfő, de mindenképpen gratulálni fog neki, ám úgy véli, hogy Szerbiának Donald Trump győzelme lett volna hasznosabb – közölte maga a szerb elnök vasárnapi sajtójelentések szerint.Dér Csaba állítja, csak rá akart ijeszteni áldozatára, véletlenül lőtte őt agyon
Nem mond le a tárgyalás jogáról Dér Csaba, akit azzal vádolnak, hogy Budapesten a Pólus Center mögött meggyilkolta, majd a Szilas-patakba dobott egy vállalkozót, valamint a szerb alvilág egyik prominens alakját Amszterdamban fényes nappal egy kávézóban hidegvérrel lelőtte. Az előkészítő ülést kedden tartották, ahol Dér sok minden mellett elpanaszolta, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra, mivel egy zárkatársa őrjöngött éjjel és semmit nem aludt. A férfi állítja, nem bérgyilkos, soha nem ölt pénzért, hollandiai áldozatát csak meg akarta ijeszteni, de a dolog rosszul sült el, ezért lőtte le, míg szerinte Magyarországon nem is ő gyilkolt, sőt, még ő próbálta megmenteni a sértettet.Várhelyi Olivér: a nyugat-balkáni régió országainak együtt kell működniük
A nyugat-balkáni régió akkor fejlődhet a leginkább, ha a térség országai egységesek és közös a céljuk – hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja csütörtökön, Belgrádban.Előrelépés történt a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében
Jelentős előrehaladást sikerült elérni a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében – jelentette ki Miroslav Lajcák, a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott az Aleksandar Vucic szerb elnök és Abdullah Hoti koszovói kormányfő közötti megbeszélést követően, hétfőn.Szerbiai választások – Megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások
Megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat Aleksandar Vucic szerb elnök kedden azokkal a pártokkal, amelyek a június 21-i választáson bejutottak a belgrádi törvényhozásba.Koronavírus: Szerbiában a kórházak majdnem megteltek, Vucic szerint van elég lélegeztetőgép az országban
Még 1137 szabad lélegeztetőgép van Szerbiában, úgyhogy a legsúlyosabb eseteket mindenképpen el tudják látni, gondot jelent viszont az, hogy a kórházak kapacitásai szinte teljesen megteltek - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök.Szakértő: Nagy megállapodás nem várható Koszovó és Szerbia között
Nagy megállapodás nem várható Koszovó és Szerbia között, csak technikai részletekben egyezhetnek meg a vezetők - vélekedett Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Újabb tüntetés volt Belgrádban a parlament épületénél
Újabb tüntetés volt szombat este Belgrádban a parlament épületénél, ahol a megmozdulás résztvevői Aleksandar Vucic államfő tekintélyelvű politikája ellen tiltakoztak.„Európa cenzúrázatlanul” – Orbán Viktor: Európának elsőként saját problémáit kell megoldania
Ma tartotta a Polgári Magyarországért Alapítvány „Európa cenzúrázatlanul” című webkonferenciáját, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökön kívül Aleksandar Vučić szerb elnök és Janez Janša szlovén miniszterelnök szólalt fel. A beszélgetést François-Xavier Bellamy, a francia Republikánusok európai parlamenti listavezetője, ismert konzervatív filozófus vezette. A résztvevők Európa jövőjéről, a migráció közös kezeléséről illetve az európai nemzeteket közösen fenyegető kihívásokról tárgyalnak. Janez Janša szlovén elnök a Brexitet emelte ki, míg Aleksandar Vučić szerb elnök a Covid-19-járványt emelte ki a kontinensre leselkedő veszélyek közül, Orbán Viktor pedig az uniós bővítési politika, illetve a migráció kérdését emelte ki az elkövetkező időszak fontos kihívásai közül.Ajánljuk még