alex soros
Sorosék Ukrajnában – Milliárdos befektetéssel lett Ukrajna a Soros-birodalom kiemelt műveleti területe
A Soros-birodalom európai visszavonulásáról már tudjuk, hogy átverés volt, csupán új műveleti területre csoportosították át az erőforrásokat. Soros befolyásoló hálózata Ukrajnában 1989-ben kezdett kiépülni, két évvel a Szovjetunió összeomlása előtt, amikor is egy sor civil szervezetet hozott létre. Mára a legfontosabb szervezetének, a Nyílt Társadalom Alapítványnak szinte az összes ukrán nagyvárosban van már székhelye. Harkivban, Lembergben, Odesszában, Kijevben is működtetnek irodákat, alapítványokat, de közvetlen módon több száz más egyesületet is finanszíroznak. A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány a világ legnagyobb magánfinanszírozója – saját állításuk szerint – "az igazságért, a demokratikus kormányzásért és az emberi jogokért" dolgozó "független" csoportoknak. Az OSF 1990 óta dolgozik Ukrajnában, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítványon keresztül több száz millió dollárt pumpáltak különböző szervezetekhez. "Csekély összeg" ahhoz képest, hogy az ukrán átlag emberek drágán megfizetnek a háborúért. Az életükkel. Ahogy Alex Soros fogalmazott: "hajlandók vagyunk harcolni Ukrajnáért". Igen! Az utolsó ukránig.Nyílt társadalom, a globális szorongás ideológiája
Soros György ismét félti a nyílt társadalmakat. Nem először és vélhetően nem is utoljára. Most az éghajlatváltozás, az orosz–ukrán háború és a mesterséges intelligencia van soron, nem elfeledkezve a gombamód szaporodó „autokráciákról.” S ahogy ő, úgy gyaníthatóan trónörököse is egyre többet fog nyilvánosan aggódni. A Soros-birodalom valódi támasztéka ugyanis a globális szorongás - írja Nagy Ervin filozófus a Látószög blogon.Lánczi Tamás: a fél világgal a zsebében radikalizálná tovább apja birodalmát Alexander Soros
Egyelőre nem tudni, hogy Alexander Soros az Egyesült Államokra, Európára vagy azon belül Magyarországra fog fókuszálni, az viszont bizonyos, hogy élénken érdeklődik hazánk iránt, és jól fejlett kapcsolata van a magyar ellenzékkel – hívta fel a figyelmet a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Lánczi Tamás.Még veszélyesebbé válik a Soros-birodalom
A Soros Györgyöt védő embereket illetően mindig volt bennem valami feloldhatatlan ellentét, mármint ami ezen személyek logikáját illeti. Hiszen bármilyen esetben, amikor felmerül, hogy bizonyos politikai erők támadják vagy akár csak kritika tárgyává teszik Sorost, mindig és megbízhatóan érkeztek a baloldali prominensek védelmező megszólalásai, utóbbi időkben posztjai.Személyes kapcsolatai miatt kelt védelmére Soros György fiának David Pressman
Bármennyire is meglepő, David Pressman azonnal kiállt Soros György fia, Alexander Soros mellett és „összeesküvés-elméletnek” nevezte Orbán Viktor Twitter-bejegyzését, amiben a Soros-birodalmon belüli öröklést a Keresztapa című filmsorozathoz hasonlította a miniszterelnök. Sejthető volt, hogy Pressmannek érdekében áll megvédeni Soros fiát, hiszen Joe Biden nagykövete és Alexander Soros több szálon is kapcsolódnak egymáshoz. 2015-ben például maga Pressman fogadta Alexander Soros személyes alapítványának nyerteseit az ENSZ-ben. De ez még nem minden.Rettegj, világ – Új vezetője lesz a Soros-birodalomnak
Miután decemberben átvette a 25 milliárd dollár értékű Soros-birodalom irányítását, Alexander Soros, vagyis Soros György 37 éves fia most egy interjút adott a The Wall Street Journal amerikai napilapnak, betekintést engedve a jövőbeli elképzeléseibe. Eszerint minden megy tovább ugyanúgy, csak még radikálisabban és hangosabban. „Hasonlóképpen gondolkodunk” – mondta az idősebb Soros, de vannak eltérő ügyek is az általuk támogatott kérdések listáján. Ezek között szerepelnek a szavazati illetve az abortusszal kapcsolatos jogok, valamint a nemek közötti egyenlőség. Tervei szerint továbbra is arra kívánja használni a család vagyonát, hogy baloldali amerikai politikusokat támogasson.Soros fia a Fehér Házban – Ennyit a baloldali mantrákról: működésben a Soros-terv
Remek hangulatban találkozott egymással Soros György amerikai oligarcha fia és az Amerikai Egyesült Államok alelnöke. A közösségi oldalra feltöltött fotón jól látható, hogy Alexander Soros és Kamala Harris szorosan összeölelkezve mosolyognak a kamerába. A nemzetközi tőzsdespekuláns fia és Harris fényképe a Twitterre került fel – számolt be a Magyar Nemzet.Soros-dollárból magyar sajtót: így irányítják Sorosék a baloldal háborúpárti kampányát
Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül eljutott milliárdok mögött a Soros család áll – számolt be az Origo. Először egy müncheni rendezvény kapcsán merült fel, hogy Alex Soros egyeztethetett a baloldalt pénzelő Action for Democracy ügyvivőjével, Korányi Dáviddal, most azonban úgy tűnik, tétet emelt az amerikai spekuláns és már magasabb szinten, gyakorlatilag kézi vezérléssel irányítja a magyarországi baloldal politikai kommunikációját.Ajánljuk még

















