alkotmányos rend
Századvég: Donald Tusk méltatlanná vált a néppárti elnökséghez
A napokban az Európai Néppárt „skandináv vonala” ismét aktivizálta magát, így a dán konzervatív párt részéről levelet is küldtek Donald Tusknak, a Néppárt elnökének és Manfred Webernek, aki a pártcsalád EP-frakcióvezetője, amelyben kezdeményezik a Fidesz – és Orbán Viktor, teszik hozzá – azonnali kizárását az Európai Néppártból. Tusk – aki őszig az Európai Tanács elnöke is volt – egészen odáig ment véleményével, hogy egy lengyel politikussal, Radoslav Sikorskival folytatott videóbeszélgetésben kijelentette: néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Szerinte, ha Orbán Viktorék logikája győz, nem éli túl az Európai Unió ezt a válságot. A Századvég viszont úgy véli, hogy nem méltó a néppárti elnökséghez az, amit Tusk mondott.