Pesti Srácok

Századvég: Donald Tusk méltatlanná vált a néppárti elnökséghez

null

A napokban az Európai Néppárt „skandináv vonala” ismét aktivizálta magát, így a dán konzervatív párt részéről levelet is küldtek Donald Tusknak, a Néppárt elnökének és Manfred Webernek, aki a pártcsalád EP-frakcióvezetője, amelyben kezdeményezik a Fidesz – és Orbán Viktor, teszik hozzá – azonnali kizárását az Európai Néppártból. Tusk – aki őszig az Európai Tanács elnöke is volt – egészen odáig ment véleményével, hogy egy lengyel politikussal, Radoslav Sikorskival folytatott videóbeszélgetésben kijelentette: néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Szerinte, ha Orbán Viktorék logikája győz, nem éli túl az Európai Unió ezt a válságot. A Századvég viszont úgy véli, hogy nem méltó a néppárti elnökséghez az, amit Tusk mondott.

Az Európai Néppárt 2012-ben született politikai manifesztuma szerint minden emberi lény egyenlő jogokat élvez, mert az emberi természeten alapuló́ azonos méltósággal van felruházva. A másokkal való́ kapcsolataiban minden egyes személy szabadságát ezért mások szabadságának és méltóságának tiszteletben tartása korlátozza ezen alapvető egyenlőség elismeréséből eredően. A Századvég szerint az EPP elnökének azon szavai, amelyek nem átallanak politikai szövetségeseket egy halálos fertőzéshez hasonlítani összeegyeztethetetlenek a Néppárt politikai krédójával,ezért Donald Tusk méltatlanná vált jelenlegi pozíciójának betöltésére.

A Századvég hozzáteszi: a jogvédők szerint a koronavírus-törvény és „az azzal adott határidő nélküli felhatalmazás” veszélyes fegyver a fékek és ellensúlyok rendszerét tekintve. Véleményük szerint,

PestiSracok facebook image

A Századvég közleménye arra is kitér, hogy az Alaptörvény C) cikk második bekezdése szerint senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Az Alaptörvény 53. cikk harmadik szakasza alapján a Kormány rendkívüli rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja, következésképp az Országgyűlés (időben bármikor megszűnni képes) támogatásához van kötve a rendkívüli intézkedések hatálya, továbbá az 53. cikk negyedik bekezdés szerint: „a Kormány rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti”.

Összehasonlításként leírják, hogy a francia alkotmány 38. cikke szabályos rendeleti kormányzást tesz lehetővé, és a meghatározott időben az engedélyezett tárgykörben enged meg a kormánynak rendkívüli rendeleti törvényalkotást – a törvényhozók kontrollja mellett. A francia rendkívüli hatalom ráadásul nem is „csak” 15 napra szól, hanem a parlament döntése alapján most két hónapra biztosít „szuperhatalmat”, amely törvénnyel meghosszabbítható. Mindamellett, a francia alkotmány biztosította hatalom kapcsán azt is tudni érdemes, hogy a 49. cikk harmadik bekezdése egyértelmű kerülőutat is biztosíthat a kormánynak rendeletei elfogadtatásához: tervezeteket ugyanis adott esetben akkor is hatályba léptethet, ha azok nem kapták meg a Nemzetgyűlésben a szükséges többségi szavazati arányt.

A Századvég arról is ír, hogy egyelőre nem hallani azonban az itthoni baloldali, liberális jogvédők részéről a nyugat-európai demokratikus és jogállami normák teljes megszűnéséről, és Franciaország vagy Olaszország napóleoni vagy szabályos katonai diktatúrába vezető útjáról szóló hangzatos, borús jóslatokat.

Forrás: Századvég

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.