Állami számvevőszék
Karácsony újabb botránya: a számvevők vizsgálhatják Zugló gazdálkodását
Budapest Főváros Kormányhivatala továbbította az Állami Számvevőszék részére Tényi István bejelentését – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű ügyekben tett feljelentéseiről ismert Tényi július elején fordult a kormányhivatalhoz azzal a kéréssel, hogy kezdeményezze a Karácsony Gergely vezette Zugló önkormányzatának gazdálkodását érintő vizsgálatot. Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, az ÁSZ a 2018–2019. évekre vonatkozóan a XIV. kerületi önkormányzatnál és annak gazdasági társaságainál még nem végzett ellenőrzést, így a kerület és az elmúlt hetekben, hónapokban kirobbant botrányokban – gyanús pénzmozgások, szerződések – érintett zuglói cégek átvilágítása még hátravan.Önök szerint melyik pártok nem reagáltak az Állami Számvevőszéknek?
Nyolc párt és hét pártalapítvány élt a konzultációs lehetőséggel és vett részt az Állami Számvevőszék által szervezett egyeztetésen az elmúlt hetekben. A DK, a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd gazdálkodásért felelős szakemberei fogadták el az ÁSZ meghívását. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és pártalapítványa, valamint az MSZP pártalapítványa nem reagált az ÁSZ megkeresésére. Az ÁSZ a konzultációk alapján véglegesíti a pártok és pártalapítványok jövőbeli gazdálkodásának törvényességét erősítő öntesztjét, és hamarosan nyilvánosságra hozva hozzáférhetővé teszi.ÁSZ: Újra kaphat állami támogatást a Párbeszéd
Újra kaphat állami támogatást a Párbeszéd, miután a parlamenti párt bemutatta a gazdálkodásának törvényességét igazoló dokumentumokat - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken.Az ÁSZ ismét helyretette a DK-t, akik most az Államkincstárat akarják beperelni
A Demokratikus Koalíció beperli az Államkincstárat, mivel az levonta a 11 milliós ÁSZ-büntetést a DK számlájáról - olvasható a párt az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az Állami Számvevőszék erre reagálva közölte: az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik szankcionálási jogkörrel, ezért nem szab ki semmilyen "büntetést" vagy "bírságot"sem.Az Állami Számvevőszék vádaskodás helyett a törvények betartására szólítja fel a DK-t és a Jobbikot
Az Állami Számvevőszék azt javasolja Arató Gergelynek, a Demokratikus Koalíció képviselőjének, illetve Jakab Péternek, a Jobbik képviselőjének, hogy a folyamatos vádaskodás, valamint a közvélemény szándékos félrevezetése helyett dolgozzanak azon, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártjuk betartsa a törvényeket.Helyretette az alaptalanul vádaskodó Gréczyt a számvevőszék elnöke
Visszautasította Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének alaptalan vádaskodásait. Az ÁSZ elnöke a DK politikusának címzett válaszlevelében közölte: a pártok és a kampánypénzek ellenőrzése során a számvevőszék mindenben a vonatkozó törvényi előírások szerint jár el, az EP-választás kampánypénzeinek tekintetében pedig nincs ellenőrzési hatásköre. Domokos László arról is felhívta Gréczy Zsolt figyelmét, hogy épp a DK az, amely sorozatosan sérti meg a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályokat.Kitűzte az EP-választás időpontját az államfő
Május 26-ára tűzte ki az Európai Parlament magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján pénteken. Áder János elnöki nyilatkozatában felidézte: az Európai Tanács döntése értelmében 2019. május 23. és 26. között kell megtartani az európai parlamenti választásokat az unió országaiban. A sajtótermékek jövő péntekig jelenthetik be, ha politikai hirdetést akarnak közzétenni az EP-kampány időszakában – hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék.Botrány törhet ki az MSZP-ben a választmányi ülésen történtek miatt - Saját alapszabályukat is felrúgták és csalhattak is az EP-lista megszavaztatásánál
Egyre hangosabb a zúgolódás az MSZP-ben, és a párt meghatározó szereplői, vezetői is egymásnak feszültek a hétvégi választmányi ülés, illetve kongresszus után. A felháborodást az okozza, hogy Tóth Bertalan az alapszervezetek megkerülésével, kvázi a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére. Az elnökségi ülésen ugyanis nem az a névsor került elfogadásra, amiről a helyi alapszervezetekkel szavaztattak - tudta meg a PestiSrácok.hu. De nem ez az egyetlen probléma. A választmányi ülésen készült felvételeket visszanézve derült ki, hogy csalhattak is a szavazáskor. Belső informátorunk állítja: akkora a fejetlenség a pártban, amire még nem volt példa - felrúgták saját alapszabályukat, szervezeti és működési szabályzatukat, most pedig éppen arra készülnek a Párbeszéddel való együttműködés jegyében, hogy a már a kongresszuson, azaz legfelsőbb szinten elfogadott listát megváltoztassák.Nyomoznak a Momentum ellen költségvetési csalás gyanúja miatt
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért ellen — értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az eljárással a Legfőbb Ügyészség az adóhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette, miután egyik párt sem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.Ajánljuk még

















