Állami számvevőszék
Kiemelt figyelemmel kíséri az Emmi a kórházakat érintő ÁSZ-vizsgálat eredményét
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tanulmányozni fogja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét – közölte a minisztérium sajtóosztálya kedden. A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.Rendkívüli ülésen ismerkedne meg a valósággal a Magyar Kórházszövetség
Rendkívüli elnökségi ülést hív össze a Magyar Kórházszövetség, amelyre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét is meghívják, hogy közösen tárják fel a problémákat, és a konkrétumokról egyeztessenek – írta a keddi Magyar Idők.A kampánypénzek kreatív könyvelésével trükközik a Jobbik
Új kampánybeszámolóval rukkolt elő a Jobbik, ami egyértelművé teszi, hogy az eredeti dokumentumban szereplő összegek nem stimmeltek, ráadásul miközben a párt folyton azt bizonygatta, hogy beszámolójával minden rendben, a módosított verziót mégis aláírta a párt elnöke, Sneider Tamás – írta csütörtöki számában a Magyar Idők.Ráth Orsolya: Gazdálkodj okosan! - A Jobbik Magyarországért Mozgalommal
1966-ban hozták forgalomba először a Gazdálkodj okosan! elnevezésű társasjátékot az amerikai eredetű Monopoly hazai viszonyokhoz igazított szocialista verziójaként, korszerűsített kiadása jelenleg is beszerezhető. Az, hogy miként boldogult vele a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amikor játékosként a közelébe került, az alábbiakból kiderül.ÁSZ: A Jobbik harmadik nekifutásra végre elfogadható intézkedési tervet adott le
Elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik többször kiegészített intézkedési tervét, ezért okafogyottá vált a párt költségvetési támogatásának felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése. Ez ugyanakkor nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként, a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel - közölte az ÁSZ pénteken.Az ÁSZ támogatja a büdzsé tervezetét
Az Állami Számvevőszék szerint megalapozott a 2019-es költségvetés, kialakítása támogatja a büdzsé rövid- és középtávú stabilitását, emellett hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedés megvalósításához.Az Állami Számvevőszék szerint 2016-ban szabályosan működtek a jegybanki alapítványok
Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványai 2016-ban átláthatóan és szabályosan gazdálkodtak, az államháztartásból támogatást nem kaptak, egyéb támogatásban, adományban nem részesültek. A hivatal honlapján csütörtökön közzétett jelentés szerint az ÁSZ a Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány, valamint a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány működésére terjedt ki. A vizsgálat a jogszabályok betartása mellett az alapítványok működését szolgáló ellenőrzési, monitoring és nyilvántartási rendszerek szabályszerűségének értékelésére is kiterjedt.ÁSZ-vizsgálat: adattitkolás a Baptista Szeretetszolgálatnál
A köznevelési feladathoz rendelt költségvetési támogatásokat a Baptista Szeretetszolgálat szabályszerűen fordította a köznevelési intézményei működtetésére, ugyanakkor a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének nem tett eleget – állapította meg az Állami Számveőszék legújabb vizsgálatában. Az ÁSZ a Szeretetszolgálat elnökének öt javaslatot fogalmazott meg, amelyekre harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.ÁSZ: Szabályszerű és átlátható volt a kvótareferendum pénzügyi lebonyolítása
Szabályszerűen és átláthatóan használta fel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a 2015-ös és 2016-os időközi választások lebonyolítására szánt költségvetési forrást, és a kvótareferendumra szánt pénzt is valamennyi ellenőrzött célhoz kötötten, a népszavazás előkészítése és lebonyolítása érdekében használta fel - állapította meg az Állami Számvevőszék.Ajánljuk még
















